Esti mese – Veneturné vára II. rész

Esti mese – Veneturné vára II. rész

Pál diák észrevette, s csakhamar kituszkolta vendégét maga előtt az ajtón az ebédlőterembe, ahol karéjban álltak a fényes öltözetű nagyurak, mélyen meghajolva a belépő diák előtt.

– Ejnye, szógám – förmedt rá Venetur -, hát mi ez? – Majd zavartan, habozva tette hozzá: – Csak tán nem te vagy az izé … a király?
Pál diák mosolygott.
– De bizony én vagyok véletlenül.
Venetur a fejét vakarta.
– No, még így se jártam életemben. Ejnye, ejnye!
Tetszett a királynak, hogy a góbé nem esik térdre, mint más ember, hanem csak csodálkozik, s a csodálkozás egészen elfojtja benne az ijedelmet és hódolatot.
Asztalhoz ültették aztán, közel a király mellé, aki váltig kínálta a legjobb ételekkel és a legfinomabb tokaji borokkal.

Ízlett is Veneturnak minden.
– Most pedig jön a legjava – szólott a király az ebéd végén a főurak felé fordulva -, de abból ti nem esztek, ez egészen az én Venetur barátomnak van készítve, viszonzásul a lencséért, amellyel engem oly jó szívvel megvendégelt.
Egy görnyedő szolga cipelte a roppant tálat, és odatette a székely elé.

Teliden-tele volt arannyal. Úgy csillogtak ott a szép körmöci sárga csikók, mint a székely nemes szemei.
-Ez a tied, Venetur. Ez a lencséért van. Hanem megállj csak, majd én is megtrágyázom kicsit!
Kivett a zsebéből egy marék drágakövet, gyémántot, smaragdot, keleti gyöngyöt, s megszórta vele a tál tetejét.
– Mi is zsírozzuk ám az ételeket, Venetur barátom.

De már erre a nagy kegyre csakugyan térdre borult Venetur.
– Megállj! – folytatta a király. – Még tartozásban vagyok a mentéért, amelyet zálogba küldtél a korcsmába.
S ezzel levette a saját drága csatos mentéjét,s Venetur nyakába akasztá.
– No, urak, ti is! – intett eközben a főuraknak.

Azok is hát Veneturhoz járultak, s nehéz, aranyos-ezüstös felöltőiket ráhányták, meg-megtudakolva némelyek:
– Bírod-e még?
– Bírom, bizony, akár hazáig! – felelte a góbé boldogan.

El is bírta, haza is vitte a sok mentét, kincset, és otthon mindjárt hozzáfogott egy vár építéséhez, de bár azt már csak a felesége fejezhette aztán be, azért hívják a „Veneturné várának”.

Ez lenne székely források szerint a Veneturné várának története.
A dolog feltűnően hasonlít a cinkotai kántor esetéhez. Mindegy, hátha Veneturral is megtörtént! Ki tudja? De ha mind a kettő igaz, akkor ugyan nemigen volt érdemes, hogy az ember valamirevaló ruhát vegyen fel, ha a Mátyás udvarába ment, ahol ilyen tréfákat csinált az urak mentéivel a király.
A Veneturné vára közel fekszik Berendhez, az oláh határszélen. Maradványai mutatják, hogy valaha rendkívül erős volt.

Nagy események nem fűződnek hozzá. Híre nincs a történelemben. De hát egy tál lencséért bizony untig elég ennyi is.

Parola – tenyérbe csapó kézfogás
Íródiák – uralkodó vagy főúr szolgálatában az írásbeli teendőket végző fiatal férfi
Góbé – furfangos székely parasztember
Körmöci sárga csikók – Körmöcben vert aranypénz

egyszervolt.hu


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »