Esti mese – Az acélgyűrű I.

Esti mese – Az acélgyűrű I.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Ez a szegény ember elment egyszer az erdőbe fáért. Amint a száraz ágakat szedegetné, felvesz az ágakkal egy kígyófiút. Meg akarja ölni, de a kígyófiú megszólal, s azt mondja neki:

– Ne ölj meg, te szegény ember, mert egész életedre boldoggá teszlek, ha meghagyod az életemet.

– Ugyan, mit beszélsz, te kígyófiú – mondá a szegény ember -, nem vagyok én olyen bugyuta bolond, hogy higgyek a te ígéretednek.

– Már bizony csak higgy nekem, szegény ember, s nem bánod meg. Nesze, adok neked egy acélgyűrűt, húzd fel az ujjadra, s ha valami kívánságod lesz az életben, csak fordítsd meg az ujjadon ezt a gyűrűt, én mindjárt ott termek, s teljesítem a kívánságodat.

„Isten neki – gondolá a szegény ember -, ha nem használ, nem is árt.”Elfogadá a gyűrűt, felhúzá az ujjára, s azzal elment haza.

Még jóformán meg sem állapodott otthon, megfordítja az ujján a gyűrűt, s hát ott terem a kicsi kígyó.

– Mit parancsolsz, édes gazdám?

– Azt parancsolom – mondja a szegény ember -, hogy holnap reggelre nekem olyan palotát termts ide, amilyen még a török császárnak sincs.

– Meglesz, édes gazdám – mondá a kicsi kígyó, s csak eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.

No, lefekszik este a szegény ember, alszik, mint a bunda. Hát mikor reggel felébredt, szeme-szája tátva maradt, olyan fényes palota kerekedett a rongyos házikója helyébe. Olyan volt ez, amilyent emberi szem még nem látott e világi életben! Csupa színarany volt körülötte minden, de minden. Még az asztal is arany volt, s annak közepén akkora tál színaranyból, mint egy taligakerék.

„No – mondja magában a szegény ember -, mégsem csala meg az a kicsi kígyó. Ejnye, de okosan tettem, hogy meghagytam az életét!”

Ismét fordít egyet a gyűrűn, s a kicsi kígyó abban a percben ott termett.

– Mit parancsolsz, édes gazdám?

– Azt parancsolom, hogy hozd el nekem feleségül a fekete király leányát.

– Meglesz édes gazdám!

Hát másnap reggel csakugyan ott volt vele egy szobában a fekete király leánya. De aztán halljátok, olyan gyönyörűséges szép leány volt ez, hogy a napra lehetett nézni, de arra nem.

Hej, boldog volt a szegény ember, úgy élt, mint egy császár. Mindent kapott, amit szeme-szája kívánt, csak egyet kellett csavarintania azon az acélgyűrűn, ott termett a kicsi kígyó, meghozott mindent.

Sok-sok idő járt le, mikor a szegény ember kimozdult egyszer abból a gyönyörű palotából. Elment hazulról, s otthon felejtette az acélgyűrűt. Éppen a palota előtt megy el egy vén ószeres, s torkaszakadtából kiabálja:

– Gyűrűt vegyenek! Gyűrűt!

Kitekint az asszony, behívja, s a boldogtalan odaadja az acélgyűrűt egy aranygyűrűért, még rá is fizet.

De hogy, hogy nem, az ószeres tudta az acélgyűrű titkát, s amint kikerült az utcára, mindjárt fordított egyet rajta. Abban a pillanatban ott termett a kicsi kígyó. Kérdi:

– Mit parancsolsz, édes gazdám?

– Azt parancsolom, hogy ezt a palotát vedd fel asszonyostul, mindenestül, s vidd el az Óperenciás-tenger túlsó partjára.

– Meglesz édes gazdám!

Hát édes jó Istenem, mire a szegény ember hazavetődött, csak a puszta helye maradt annak a drága, szép, fényes palotának! Aj! elbúsulja magát, s nagy szomorúan világgá indul, hátha valahol megtalálná a palotáját.

(folytatjuk)

* * *
Reklám:
Vásároljon kerámia lapostálat a Székely Termékek Webáruházából!


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »