Esterházy Péterre emlékeznek

Pénteken az ELTE-n Esterházy Péterre emlékeznek.

A hiány felmérése címmel Esterházy Péter-emlékülést rendeznek pénteken az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, a Gólyavárban. Az esemény az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet és a Magvető Kiadó közös szervezésében valósul meg.

A szervezők lapunkhoz eljuttatott közleményükben hangsúlyozták, a hiány, amely a magyar irodalmi és közéletet Esterházy Péter halálával érte, még alig becsülhető fel. Nem vállalkoznak tehát arra, hogy tárgyszerűen közelítsenek hozzá – arra bőven lesz még idő, alkalom és lehetőség.

„Azonban a gyász első, személyes és megrázó tapasztalata után megpróbálunk elkezdeni egy olyan munkát – szövegmunkát, ő is így mondaná –, amely felméri azokat a területeket, azokat a képességeket és beszédmódokat, amelyekben Esterházy Péter otthonos és megkerülhetetlen volt, amelyekkel foglalkozott, amelyeket érintett vagy akár csak említett. A nyelv, amelyben mindenkinél jobban hitt, létrehozta saját formáit, és létrehozza az emlékezés és számvetés sajátos alakzatait is.”

A péntek reggel fél tízkor kezdődő emlékülésen barátok, pályatársak, kollégák, rajongók, ösztönös és professzionális olvasók emlékeznek és emlékeztetnek Esterházy Péter felmérésben is felmérhetetlen örökségére.

Az eseményen részt vesz lapunk publicisztikai rovatának vezetője, Esterházy Péter számos művének szerkesztője, Körmendy Zsuzsanna is. Mellette Bazsányi Sándor, Borhy László, Kovács András Bálint, Kovács Géza, Kulcsár Szabó Ernő, Mártonffy Marcell, Michaletzky György, Radnóti Sándor, Radnóti Zsuzsa, Sipos Balázs, Szüts Miklós és Takács Zsuzsa szerepel a meghívottak között.

Esterházy Péter hatvanhat évesen, 2016. június 14-én hunyt el. Az író hasnyálmirigyrákban szenvedett, betegségéről 2015 októberében az Élet és Irodalom hasábjain írt először. Az idei könyvhétre jelent meg Hasnyálmirigynapló című kötete, amelyben a rákkal folytatott küzdelméről mesélt.

Esterházy a kortárs magyar irodalom meghatározó alakja volt. Művei, mint a Termelési-regény, a Bevezetés a szépirodalomba című gyűjteményes kötet, a Hahn-Hahn grófnő pillantása, a Harmonia Caelestis, az Esti vagy az Egyszerű történet vessző száz oldal két kötete prózairodalmunk megkerülhetetlen alkotásai.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 28.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »