És még mindig van lejjebb: Aczél Endre Kádár döntésére hivatkozva mentegeti Kiss Lászlót

És még mindig van lejjebb: Aczél Endre Kádár döntésére hivatkozva mentegeti Kiss Lászlót

Ha semmi másra nem volt jó Kiss László 55 évvel ezelőtti nemi erőszak ügyének napvilágra kerülése, arra legalább biztosan, hogy kiderüljön, politikai oldaltól függetlenül mennyi gátlástalan szemétláda dolgozik a magyar médiában.

Az áldozatot hibáztató, rágalmazó újságírók nem csak aljasok voltak, de gyávák is – hiszen azt hitték, egy halott emberbe törölhetik bele a a mocskos csizmájukat. Takáts Zsuzsanna azonban keresztülhúzta a számításaikat, és jókora kavicsot dobott a médiaposvány állóvízébe. Tegnapi nyilatkozata világossá tette, hogy az okosba’ megsúgott
 
vádaskodások és sunyi sejtetések közül semmi sem igaz.
 
Hazugság, hogy közismerten könnyűvérű nőcske volt, aki “szeretett kefélni”, és az is, hogy Kissék csak azért kerültek rács mögé, mert szülei magas rangú pártapparátcsikok voltak. A 18-ik életévét éppen, hogy csak betöltött lány először járt a sportuszodában, ahol nyilván senki sem ismerhette, nevelőapja pedig egyszerű cipész volt. (Vagyis a iparosember, “kispolgár”, aki a kommunista rezsimnek inkább az elnyomottja, kisemmizettje lehetett, mint befolyásos haszonélvezője.) Úgyhogy
 
 Bayer Zsolttól, Friderikusz Sándoron és Csapó Gáboron át Aczél Endréig az összes, erőszaktevő állatokat mentegető, jól értesült szarházi intimpista sorba állhat a wc előtt, hogy lehúzza magát.

Aczél elvtárs azonban veterán bolsiként még emlékszik Lenin intelmeire, aki szerint a kommunistákat speciális anyagból gyúrták. Különösen az arcbőrüket, amely a legkeményebb leégés esetén is garantálja nekik a pókerarcot. Emberünk tehát fogta magát, és a megerőszakolt, ma már hetven évnél is idősebb asszony megrázó vallomása után – még ráürített egy adag turhát.

A Facebookon kommentek sorában okoskodik arról, hogy Takáts miért nem mond igazat. Rugózik azon, hogy akkor látszott-e az ominózus épület bejárata az uszodából vagy sem, vagy, hogy az áldozatnak melyik úszó “tetszett meg”. A legszebb azonban az, amikor

Kádár János bölcs döntésére hivatkozik,

aki az Elnöki tanács tagjaként 1966-ban enyhítette az erőszaktevők büntetését. Amiből szerinte még véletlenül sem az következik, hogy a kommunista kasztrendszerben a külföldi sikerek egyetlen letéteményeseinek tartott élsportolók “ifjúkori botlását” (copyright by Friderikusz Sándor) hamarabb felejtették el. Hanem az, hogy a vezető elvtársak tudták, hogy “a fiúkat rossz ítélettel sújtották.”

Persze, most mondhatnánk, hogy nem kell ezen annyira felháborodni, seggfejek mindenhol vannak. Ez a történet sajnos jóval többről szól, mint, hogy Acél Endre egy seggfej-e? (Mondjuk ez számomra legalább tizenöt éve amúgy is egyértelmű.) Mert azon lehet vitatkozni, hogy a balhé miért ennyi év elteltével robbant ki. Naívak lennénk, ha nem látnánk a háttérben meghúzódó pitiáner (de milliárdos tétű) hatalami játszmákat a magyar úszósport körül. Ám a szerencsétlen, szinte még gyereklányként megerőszakolt áldozat mocskolása, és az őt meggyalázó perverz gazemberek melletti harcos kiállásra nincs  mentség. Ezek a reakciók a  hajszálontos röntgenképet adtak arról, hogy számos, a saját világnézeti táborában megkérdőjelezhetetlen tekintélyű, évtizedek óta szigorú erkölcsi ítéleteket osztogató újságíró lelke mélyén mi lakozik.

Ez a történet szépen, a politikai lövészárkokon átívelve egy táborba terelte a hazai sajtó összes morális hulláját,

akik megvadult zombi hordaként törtek rá egy meggyalázott asszonyra. Nem baj, legalább együtt látjuk őket, legalább fel lehet írni azoknak a nevét, akikkel jó érzésű ember ezek után nem tartózkodik egy légtérben. Vagy, ha muszáj, legalább ablakot nyit, hátha kirepül rajta a szegény, meghurcolt erőszaktevőknek megkegyelmező Igazságos Kádár János szelleme….

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »