Érzelmes meccsen verte Mourinho csapatát a Tottenham Hotspur

A Tottenham Hotspur egy góllal nyert a Manchester United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 37., utolsó előtti fordulójának vasárnapi rangadóján, ezzel eldőlt, hogy ezüstérmes lesz.

A Tottenham az első és a második félidő elején is a kapuba talált: a 6. percben szöglet, a 48. percben szabadrúgás után voltak eredményesek a hazaiak. A Spurs a második félidő közepéig biztosan tartotta kézben az irányítást az erőtlen támadójátékot produkáló Manchester United ellen, amely viszont a 71. percben – a játék képe alapján váratlanul – szépített. A vendégek erejéből azonban többre már nem futotta.

A 2-1-es hazai siker egyben azt is jelenti, hogy az MU a bajnoki helyezésével nem szerez kvalifikációt a legrangosabb európai kupasorozatba, amelynek csoportkörébe az Európa Liga megnyerésével – a sorozat döntőjében az Ajax lesz az ellenfele – még bejuthat.

A következő idényben BL-csoportkörös Tottenham Hotspur az MU elleni találkozóval búcsúzott a White Hart Lane-től, amelynek szomszédságában új stadion épül. A lefújás után a szurkolók a küzdőtérre özönlöttek, hogy ők is búcsút vegyenek. A Spurs hazai pályája a következő idényben a Wembley lesz.

Premier League, 37. forduló:

Tottenham Hotspur-Manchester United 2-1 (1-0)

korábban:

Crystal Palace-Hull City 4-0 (2-0)

West Ham United-Liverpool 0-4 (0-1)

szombaton játszották:

Stoke City-Arsenal 1-4 (0-1)

Bournemouth-Burnley 2-1 (1-0)

Middlesbrough-Southampton 1-2 (0-1)

Sunderland-Swansea City 0-2 (0-2)

Manchester City-Leicester City 2-1 (2-1)

pénteken játszották:

Everton-Watford 1-0 (0-0)

West Bromwich Albion-Chelsea 0-1 (0-0)

Az állás:

1. Chelsea 36 76-29 87 pont – már bajnok

2. Tottenham Hotspur 36 73-24 80

3. Liverpool 37 75-42 73

4. Manchester City 36 72-38 72

5. Arsenal 36 72-43 69

6. Manchester United 36 52-29 65

7. Everton 37 61-41 61

8. West Bromwich Albion 36 41-46 45

9. Southampton 36 41-47 45

10. Bournemouth 37 54-66 45

11. Leicester City 36 46-56 43

12. West Ham United 37 45-63 42

13. Crystal Palace 37 50-61 41

14. Stoke City 37 40-56 41

15. Burnley 37 38-53 40

16. Watford 36 37-59 40

17. Swansea City 37 43-69 38

18. Hull City 37 36-73 34 – már kiesett

19. Middlesbrough 37 27-50 28 – már kiesett

20. Sunderland 36 28-62 24 – már kiesett


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »