Erdogan török állampolgárságot adna a szíriai menekülteknek – közel 3 millió szavazó

Törökország meg akarja adni a lehetőséget az országban élő szíriai menekültnek a török állampolgárság megszerzésére – jelentette be a török államfő az Anadolu hírügynökség vasárnapi tájékoztatása szerint.

Recep Tayyip Erdogan szombat este a török-szíriai határon található Kilisben – ahol a szíriai menekültek száma meghaladja az eredeti lakosságét – azt mondta, hogy a török belügyminisztérium már tett lépéseket a szíriaiak honosítása ügyében.

“A (belügy)minisztérium által felállított irodákon keresztül, ellenőrzött keretek között segítjük (szíriai) testvéreinket azzal, hogy megadjuk nekik az állampolgárság (megszerzésének) lehetőségét” – hangsúlyozta a török elnök, aki menekültek egy csoportja előtt beszélt.

Erdogan nem részletezte, hogy minden Törökországban élő regisztrált szíriai menekült folyamodhatna-e török állampolgárságért, és arra sem tért ki, hogy egyáltalán mi lenne ennek a feltétele, és hogy mennyi ideig tartana az eljárás.

Törökországban jelenleg 2,7 millió szíriai menekült él, s az eurázsiai ország menedéket nyújt további 300 ezer irakinak is, akik az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet előretörése miatt hagyták hátra hazájukat.

A közösségi oldalakon mindenesetre nagy vihart kavart a török államfő bejelentése, amellyel kapcsolatban egyesek népszavazás kiírását követelték. Mások azt vetették Erdogan szemére, hogy a szíriaiak honosításával az általa óhajtott elnöki rendszer bevezetéséhez szükséges szavazatokat akarja csupán megszerezni.

A török államfő Kilisben mondott beszédében az Iszlám Államot és a Szíriában tevékeny kurdokat egyaránt azzal vádolta, hogy bábok, akiket azzal a céllal szerződtettek, hogy a szíriaiak ne tudják kormányozni magukat.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »