Erdogan nem áll le, rendkívüli jogokkal ruházza fel önmagát

Erdogan nem áll le, rendkívüli jogokkal ruházza fel önmagát

MTI nyomán

Tisztogatások, megtorlások és mérhetetlen paranoia. Így lehetne összefoglalni azt, ami most Törökországban zajlik a sikertelen katonai puccskísérlet óta. Recep Tayyip Erdogan államfő úgy tűnik, hogy még nem tombolta ki magát eléggé. Tízezreket csukatott le és rúgatott ki, most pedig három hónapos rendkívüli állapotot rendelt el. Elmondása szerint „a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető szabadságjogok védelmének érdekében”.

Erdogan a török nemzetbiztonsági kabinet ülését követően szerda éjjel jelentette be Ankarából élőben sugárzott beszédében, hogy a rendkívüli intézkedés célja

“gyors és hatékony lépéseket tenni a demokráciát, a jogállamiságot és az emberek szabadságjogait fenyegető tényezők felszámolására”.

A meghiúsított katonai puccskísérletet követően sztálini léptékű tisztogatás vette kezdetét a török hadseregben, igazságszolgáltatásban és oktatásban. Öt nap alatt több tízezer embert vettek őrizetbe vagy távolítottak el tisztségéből azért, mert állítólag részt vettek az államcsínyben.

A török kormány és maga az elnök szerint is az államcsínykísérlet hátterében Fethullah Gülen, az Egyesült Államokban élő hitszónok és az általa kiépített “árnyékkormány” áll.

Erdogan, utalva a Gülenhez hű katonákra, hangsúlyozta:

“főparancsnokként magam is teszek róla, hogy megtisztítsuk a fegyveres erőket az összes vírustól”.

Erdogan rendkívüli jogokkal ruházza fel önmagát

A rendkívüli állapot lehetővé teszi az elnöknek a rendeleti úton történő kormányzást, és korlátozhatják az állampolgárok alapvető szabadságjogait. Elrendelését a török alkotmány – amelyet a török kormány népszavazás útján akar módosítani – 120-as cikkelye szabályozza, és kiköti, hogy kiterjedt erőszakos cselekmények, a demokratikus rend szétzilálása vagy a közrend szétesése esetén lehet elrendelni az intézkedést, amelynek keretében kijárási, járműforgalmi tilalmat lehet életbe léptetni, be lehet tiltani a gyűléseket és demonstrációkat, a biztonsági erők járműveket és ingatlanokat kutathatnak át és foglalhatnak le, valamint ellenőrizhetik a szárazföldi, a légi és a vízi közlekedést. A hatóságok továbbá korlátozhatnak vagy betilthatnak média- és sajtótermékeket az intézkedés idején.

A rendkívüli állapotot a hivatalos közlönyben kell bejelenteni, majd a parlament elé terjesztik. A törvényhozásnak áll jogában ugyanis az intézkedés idejéről, feloldásáról és meghosszabbításáról dönteni. A rendkívül állapot a parlament jóváhagyása után lép életbe.

A török nemzetbiztonsági kabinet szerdai ülését első ízben elnökölte Erdogan a puccskísérlet óta. Az ülést követően azt hangoztatta, hogy“nem kötünk alkut, ha a demokráciáról van szó”, ugyanakkor nyugalomra intette a török népet, mondván, hogy a megették a szükséges lépéseket, köztük a gazdaságot érintőket is. Ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy Törökországnak a Standard & Poor’s hitelminősítő általi leminősítése nem tükrözi a török gazdaság valós helyzetét. Hozzátette, a török piacon nincsenek likviditási problémák, a központi bank határozottan kezeli a helyzetet és Törökország tartja magát a költségvetési fegyelemhez.

Erdogan a sógorától hallotta először a puccskísérletről

Rendkívüli állapotot az egyes tartományokra külön is el lehet rendelni Törökországban, a délkeleti, főként kurdok lakta Diyarbakirban és Sirnakban 1987-ben léptettek életbe rendkívüli állapotot, amelyet csak fokozatosan oldottak fel 2002-re.

Erdogan a korábban az al-Dzsazíra pánarab hírtelevíziónak adott interjújában úgy fogalmazott: más országok is köze lehetett a puccskísérlethez. Elmondta azt is, hogy az államcsínykísérletről először a sógorától hallott, elsőre nem is hitte el.

Gülenre fognák az orosz gép lelövését is

A török államfő elismerte, hogy a hírszerzés hiányosságai miatt valósulhatott meg a puccskísérlet. Beszélt arról is, hogy a nagyszabású tisztogatások „a törvényesség keretein belül” történnek.

Az államcsíny résztvevőire kitérve kifejtette: lehet, hogy a puccskísérletnek még nincs vége, előfordulhat, hogy az összeesküvők még terveznek valamit. Megjegyezte azt is, hogy az diplomáciai viszályt kiváltó incidens, az orosz vadászgép lelövése is „összefüggésben” lehet a Gülen szervezte puccsal, ugyanis az orosz gépet lelövő két török pilótának is köze lehetett a hitszónok vezette mozgalomhoz. A török hatóságok korábban őrizetbe vették a két pilótát.

Erdogan emellett kijelentette: amennyiben a parlament megszavazná, ő jóváhagyná a halálbüntetés újbóli bevezetését Törökországban.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »