Erdő Péter: A keresztény hit hivatás és program

A keresztény hit nem csupán elvont filozófiai vélekedés, hanem hivatás és program, amely arra szólít, hogy az evangélium szellemében alakítsuk magunk körül a világot – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Katolikus Társadalmi Napok (Kattárs) megnyitóján pénteken Budapesten.

Erdő Péter a katolikus egyház társadalmi tanítását és szerepvállalását bemutató kétnapos programot megnyitó beszédében kiemelte: Jézus tanítása ma is világosság, „ragyogó nap, amely irányt mutat” és „jelzi az ösvényt” a mindennapi életben.

Tarlós István, Budapest főpolgármestere köszöntőjében úgy fogalmazott: „olyan világkorszak küszöbén állunk, amely megkérdőjelezi az emberi jóságot és az Istenben való igaz hitet, és csak a technikát, a haszonszerzést és a kényszeresen fenntartott fejlődést élteti”. Ezért is fontos, hogy az idei Kattárs egyik központi témája az irgalmasság – tette hozzá.

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke arról beszélt, hogy a rendezvény a „szeretet seregszemléje”, ahol a résztvevők megmutatják, hogy egyének és közösségek milyen sokféleképpen tudják megvalósítani a felebaráti szeretetet.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »