Érdekes…

kaptam  és igazat adok a levél  írójának…úgy látszik a világ másik felén is hasonlóak a problémáink…

Írta: Robert A. Hall 

73 éves vagyok 

Kivéve egy főiskolai szemesztert, amikor nagyon kevés

munkalehetőség volt, valamint egy hathónapos szakaszt,

amikor két munka között ugyan állás nélkül voltam,

de nap mint nap munkát kerestem, 18 éves korom óta

keményen dolgoztam.

Néhány egészségügyi gondom ellenére még mindig

heti 50 órát dolgozom, és nem voltam betegállományban

már hét vagy nyolc éve.
Jó fizetésem van, de a munkámat és a jövedelmemet

nem ajándékba kaptam, keményen dolgoztam,

hogy oda juthassak, ahová mára elértem.

 

Adott a gazdasági helyzet,

nem látható a nyugdíjba-vonulás lehetősége,

én pedig fáradt vagyok.

Nagyon fáradt.

Belefáradtam, hogy állandóan azt mondják,

˝meg kell osztanom javaimat˝ az olyan emberekkel,

akiknek nem az enyémhez hasonló a munka moráljuk.

Belefáradtam, hogy állandóan azt mondják,

hogy az állam el fogja venni, ha kell erőszakkal, azt pénzt,

amit én kerestem meg, és olyan

embereknek adja, akik lusták azt megkeresni.

Belefáradtam, hogy állandóan azt mondják,

hogy az iszlám a ˝Béke vallása˝, miközben naponta

olvashatok tucatnyi történetet arról,

hogy muzulmán férfiak családjuk ˝becsületéért˝

megölik nővéreiket, hugaikat, feleségeiket, lányaikat;

hogy a muzulmánok lázadoznak

az enyhe kihágások miatt is;

hogy a muzulmánok keresztényeket és zsidókat ölnek,

mert azok nem ˝igazhitűek˝;

hogy a muzulmánok iskolákat gyújtanak fel,

mert lányok is tanulnak ott;

Hírdetés

hogy a muzulmánok tizenéveseket, akik nemi erőszak

áldozatai, halálra köveznek ˝házasságtörésért;

hogy a muzulmánok a kislányok nemi szervét megcsonkítják;

mindezt pedig teszik Allah nevében, mert a Korán és a

Sharia törvény ezt diktálja nekik

Belefáradtam, hogy állandóan azt mondják,

hogy ˝a más kultúrák iránti tiszteleten˝ túl

meg kell engednünk, hogy Szaud-Arábia

olaj dollárjainkból mecseteket és muzulmán vallási

tanintézményeket hozzon létre

az USA-ban és Kanadában, hogy azokban gyűlöletet

prédikáljanak, miközben egyetlenegy amerikai vagy kanadai

csoportnak sem engedik meg, hogy Szaud-Arábiában

templomot vagy zsinagógát létesítsenek,

melyben szeretetet és toleranciát tanítanak.

 

Belefáradtam, hogy állandóan azt mondják,

hogy csökkentenem kell az életszínvonalamat

a globális felmelegedés-aminek vitatása mindenkinek tiltott-

elleni harc jegyében.

Belefáradtam, hogy állandóan azt mondják,

hogy a kábítószerfüggők betegek,

akiket támogatnom és segítenem kell,

és fizetnem kell az általuk okozott károkért.

Tán csak nem valami hatalmas baktérium rohant elő

egy sötét sikátorból, megragadta őket

és fehér port tömködött fel az orrukba,

miközben ők próbáltak harcolni ez ellen? 

Belefáradtam, hogy állandóan azt hallom,

hogy gazdag sportolók, vendéglősök,

politikusok pártállásuktól függetlenül,

mindannyian ártatlan hibákról, ostoba hibákról,

fiatalkori hibákról beszélnek, közben mindannyian tudjuk,

csak azt tartják egyetlen hibájuknak, hogy lebuktak.

Elegem van az olyan emberekből,

legyen bár gazdag vagy szegény.

akik úgy vélik, ők mindent megtehetnek.

Igazán elegem van az olyan emberekből,

akik nem vállalják a felelősséget életükért és tetteikért.

Elegem van  abból, hogy problémáikért

a kormányt, vagy a diszkriminációt,

vagy a nagy-valamit hibáztatják.

 Igen, átkozottul fáradt vagyok.

Viszont egyben örülök is, hogy 73 éves vagyok..

Mert, bizonyára, nem kell majd látnom azt a világot,

amilyenné teszik a mait ezek az emberek.

Én csak az unokáimat sajnálom.

Robert A. Hall egy tengerészgyalogos vietnami veterán,

aki politikusként öt cikluson át szolgált

a Massachusetts Állam Szenátusában.

Nincs mód arra, hogy ezt az írást széles körben publikálják,

hacsak mi mindannyian nem küldjük azt tovább!

Ez az ön lehetősége, hogy változtasson ezen.

˝Én 73 éves vagyok, és fáradt vagyok.˝


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »