Épülő muszlim kulturközpont: már ajvékol a Mazsihisz, hogy túl közel lesznek az iszlamisták

A Budapesti Rabbiság a Facebook oldalán közölte, hogy határozottan tiltakozik, ama tény ellen, hogy az Országos Zsidó Egyetem mellett néhány méterre egy muszlim imaközpont épül. Mint írják, felszólítják Józsefvárosi Önkormányzatot és Magyarország Belügyminisztériumát, hogy mihamarább tegyen ezen áldatlan állapot megszüntetéséért”.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

Mint korábban beszámoltunk róla, a Jótékonyság és Béke Alapítvány a Gárdonyi tér 1. szám alatt egy muszlim kultúrközpontot épít, amelyről a helyiek úgy tudják, hogy imaházként fog funkcionálni.

A Maszihisz Rabbitestülete Budapesti Rabbisága a Facebook oldalán jelentette be, hogy tiltakozik az épülő kulturközpont ellen: “A Budapesti Zsidó Hitközség Rabbisága határozottan tiltakozik, ama tény ellen, hogy az Országos Zsidó Egyetem, illetve a Budapesti Zsidó Hitközség Scheiber Sándor utcai zsinagógakörzete mellett néhány méterre, a Jótékonyság és Béke Alapítvány fennhatóság alatt egy muszlim imaközpont épül. Ezen alapítvány vezetője azon “palesztin” személy, akit nem oly rég a Budapesti Zsidó Múzeum elleni merénylet-kísérlettel gyanúsítottak meg. Felszólítjuk a Józsefvárosi Önkormányzatot és Magyarország Belügyminisztériumát, hogy mihamarább tegyen ezen áldatlan állapot megszüntetéséért”


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »