Épüljön múzeumi negyed!

Épüljön múzeumi negyed!

Számos érvet hallhattunk az elmúlt hetekben-hónapokban a ligetvédőktől a Városligetbe tervezett múzeumi negyed ellen. Ezeknek egy része mindenképpen megfontolandó, van azonban egy visszatérő elem az érvelésükben, amely egyáltalán nem áll biztos lábakon. Ez pedig nem kifejezetten a Liget projekttel, hanem általában a múzeumi negyed gondolatával kapcsolatos. Ha nem is minden, a témában megszólaló szakembertől és laikustól, de azért sokaktól hallottuk, hogy nincs szükség a közgyűjtemények nagyfokú koncentrációjára. A múzeumokat szét kellene szórni Budapesten, hogy a rájuk kíváncsi turisták minél többet lássanak fővárosunkból – szól a városépítészeti jellegű(nek mondható) ellenérv. Ki az, aki megnéz egymás után három-négy múzeumot? – teszik fel a kérdést a muzeológiai(nak tűnő) szempontok felől közelítők. S azzal is lehet érvelni, hogy Európa egyes nagyvárosaiban találkozhatunk ugyan ezzel a megoldással, de korántsem mindegyikben.

Valóban, szüksége van-e Budapestnek múzeumi negyedre? Erre valószínűleg a turisztikai desztinációmenedzsmentben – gyönyörű kifejezés! – járatos szakemberek adhatnák meg a választ, elfogulatlan kutatások tükrében. De mivel a fenti ellenvetések nem ilyesmiken, hanem a józan paraszti észen alapulnak, érdemes rámutatni, hogy az utóbbi alapján a ligetvédők idézett kifogásai sem állják meg a helyüket. Már csak azért sem, mert még egymásnak is ellentmondanak: ha a turisták nem néznek meg egymás után három-négy múzeumot, mégis hogyan járnák be a múzeumlátogatások között a fővárost? Persze múzeumi negyed nem azért épül, hogy az oda érkezők egy nap alatt mindent megnézzenek, hanem azért, hogy aki múzeumba akar menni, az rögtön tudja, merre induljon. Ez valóban egy irányba tereli a múzeumlátogatókat, de legfeljebb a főváros bebarangolására más eszközökkel kell rávenni őket (ha erre nem alkalmasak önmagukban az egyéb budapesti látnivalók).

A múzeumok koncentrációja mellett szól, hogy a nem állami elhatározásra, hanem piaci alapon kialakult kereskedelmi és szolgáltató negyedek is jelentősen hozzájárulnak a vásárlók, illetve a látogatók számának növeléséhez. Ehhez elég a plázakorszak előtti bevásárlóutcákra, a VII. kerületben létrejött bulinegyedre vagy – hogy kultúraközeli példát is hozzunk – a Múzeum körúton egymást érő antikváriumokra utalni. S míg egy-egy múzeumot nem könnyű nemzetközi szinten reklámozni, egy új múzeumi negyed már kulturális branddé válhat, ami egyáltalán nem mellékes, ha a főváros nem kíván örökké a bulituristákra alapozni. A múzeumok koncentrációja elleni érvelés helyett inkább azt a kérdést kellene feltenni, hogy mit koncentráljunk és hova. A Liget projektnek például eredetileg része lett volna a fotográfiai múzeum is, amelyre szükség lenne ugyan – de nem a Városligetben. Budapesten ugyanis már alakul egy kis fotómúzeumi negyed a Nagymező utcában a Mai Manó Házzal és az Ernst-múzeum helyén 2013-ban megnyitott Capa-központtal.

A mit és hova kérdése tehát megkerülhetetlen Baán Lászlóék nagyszabású vállalkozása kapcsán. A projektben szereplő múzeumok végleges (?) listája eléggé esetlegesnek tűnik, a Városliget pedig mint helyszín vitatható. Mellette szól, hogy eleve itt van a Szépművészeti és a Közlekedési Múzeum, a Műcsarnok, valamint leglátogatottabb kulturális intézményünk, a budapesti állatkert. Ellene szól viszont maga a liget – legrégibb közparkunk beépítettségének növelésével kapcsolatos aggályaikat sokan és sok helyütt kifejtették. Ha a kedvező indulófeltételek fontosak, akkor lehetne múzeumi negyed akár a budai Várban is, hiszen eleve itt van (volt) a Nemzeti Galéria és több más muzeális intézmény. Mindehhez az előző ciklusban felújított Várkert bazár is szervesen csatlakozhatna, és az Országos Széchényi Könyvtár kiköltöztetésével rengeteg hasznos teret lehetett volna nyerni – az utóbbit azonban időközben lefújta a kormányzat. Ez persze csak elméleti felvetés, hiszen mint tudjuk, a Várba a Miniszterelnökség és minisztériumok költöznek.

Az viszont biztos, hogy a derült égből jött Liget projekt elindítása előtt érdemes lett volna társadalmi – vagy legalább szakmai – párbeszédet folytatni a tervezett múzeumi negyed leendő helyszínéről. Így többek között az alábbi abszurd helyzet is elkerülhető lett volna. 2015 végén a sajtó arról cikkezett, hogy a Demján Sándor vezette cégcsoport azt javasolta: hasznosítsák erre a célra a korábbi elvetélt kormányzati negyed területét a Nyugati pályaudvar mögött. Volt is vita erről, Baán László képtelenségnek minősítette az ötletet – csak az nem tűnt fel senkinek, hogy szó szerint ugyanez szerepelt Tarlós István 2010-es Budapest-programjában (A nemzet fővárosa). Lehet, hogy nem ártana, ha az illetékesek legalább egymással folytatnának időnként párbeszédet, mielőtt olyan döntéseket hoznak, amelyek akár egy évszázadra meghatározhatják Budapest kulturális arculatát.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 30.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »