EP: ne csak a szíriai, hanem az iraki és az eritreai (!) "menekülteket" is osszák szét Európában!

EP: ne csak a szíriai, hanem az iraki és az eritreai (!) "menekülteket" is osszák szét Európában!

Ígéreteikhez híven több "menekültet" kellene befogadniuk az uniós tagállamoknak Görögországból és Olaszországból a két országra nehezedő migrációs nyomás enyhítése érdekében – áll az Európai Parlament (EP) csütörtöki állásfoglalásában.

A strassburgi plenáris ülésen 470 igen szavazattal, 133 ellenében és 50 tartózkodás mellett elfogadott, nem jogalkotási állásfoglalásban a képviselők elutasították az Európai Bizottság azon javaslatát, mely szerint a Görögországból és Olaszországból áthelyezendő kontinensfoglalók csoportjából le kellene vonni 54 ezer helyet, és ezt a számot inkább az Európai Unió és Törökország közötti migrációs megállapodás értelmében áttelepítendő szíriai menekültekkel kellene feltölteni.

A képviselők szerint az “Európán belüli elosztási rendszert nem szabad egy unión kívüli tagországot érintő letelepítési programmal összekeverni”. “A letelepítés nem mehet az áthelyezés rovására” – írták a Ska Keller zöldpárti politikus által jegyzett jelentésben, amelyben az olaszországi és görögországi humanitárius helyzetre utalva kiemelték, továbbra is nagy szükség van a "vészhelyzeti áttelepítésre".

“Az áthelyezési rendszer igazi szolidaritási eszköz, amit erősíteni, nem gyengíteni kell” – mondta a plenáris vitában Keller, hozzátéve, hogy a legfőbb problémát az jelenti, hogy a tagállamok egyszerűen nem tesznek eleget a vállalásaiknak, egyes országok még egyetlen "menekültet" sem fogadtak be.

Az uniós belügyminiszterek tavaly tavasszal 40 ezer, múlt szeptemberben pedig további 120 ezer bevándorló elosztásáról egyeztek meg. Az elfogadott mechanizmus keretében azonban eddig mindössze nagyjából ötezer embert helyeztek át Olaszországból és Görögországból.

Az Európai Parlament ennek kapcsán azt sürgette, hogy az év végéig legalább a vállalások egyharmadát teljesítsék a tagállamok.

Az állásfoglalásban a képviselők azt is kérik, hogy a szíriaiak mellett az afgán, az iraki és az eritreai "menekültek" is jogosultak legyenek az EU-n belüli áthelyezési programban való részvételre.

Gál Kinga: nem a "menekülteket" kell idehozni, hanem a segítséget odavinni

A fideszes néppárti EP-képviselő a szavazást megelőző vita kapcsán elmondta: “(A kötelező betelepítési kvóta) nem járul hozzá a migrációs válság enyhítéséhez vagy megoldásához, épp ellenkezőleg, a szétosztás reményében egyre több migráns kel útra Európa felé – kockáztatva saját és gyerekei életét. Másrészt a tapasztalat azt mutatja, hogy a szegényebb, szerényebb szociális ellátást biztosító uniós tagországokba áthelyezett migránsok napokon belül továbbállnak Németország vagy Svédország irányába”.

Hozzátette, ezért Magyarország a visegrádi államokkal együttesen elvi alapon ellenzi a kényszerbetelepítést. “Európának és a menekülteknek azonos az érdeke, hogy a menekültek visszatérhessenek szülőhazájukba, amint a menekülést kiváltó okok mérséklődnek vagy megszűnnek. Ehhez pedig nem őket kell idehozni és elosztani, hanem a segítséget kell odavinni” – fogalmazott Gál Kinga.

Szanyi a magyar kormány ellen uszít az EP-ben

Az MSZP-s képviselő úgy vélekedett, hogy “az európai szolidaritás indokolja a menekültválság elsődleges terheit vállaló tagállamok soron kívüli és sürgős támogatását. Azonban a közös szolidaritásunk erejéből és hatékonyságából rengeteget von le, ha az EU továbbra is tehetetlennek bizonyul egyes saját tagállamai, mindenekelőtt az Orbán-kormány EU- és idegenellenes migrációs politikájával szemben”.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »