Hetek óta a CEU-ról, a Soros alapította egyetemről szólnak a hírek. A talán legnevesebb hazai felsőoktatási intézmény, az Eötvös Loránd Tudományegyetem az elmúlt években soha nem szerepelt ilyen sűrűn a médiában. Pedig lenne mit írni az ELTE múltjáról és jelenéről, az intézmény névadójáról. Az alábbiakban egyetlen, mára szinte teljesen elfeledett történetet ajánlok az olvasó figyelmébe.
 |
A budapesti egyetem Rákosi Mátyás uralma idején vette fel a nagy fizikus nevét (addig az alapító, Pázmány Péter nevét viselte). Eötvös Loránd nemcsak híres tudós, hanem derék magyar hazafi is volt. 1919-ben, a bolsevik uralom idején hunyt el, s a következő évben a Matematikai és Fizikai Társulat ülésén legközelebbi munkatársa, barátja, Pekár Dezső emlékezett a társulat egy évvel korábban elhunyt elnökére. Az Uj Nemzedék vezércikkben méltatta Pekár beszédét, a lap második oldalán pedig részleteket is olvashatunk Pekár szövegéből.
Báró Eötvös Loránd ugyanúgy liberális volt, mint nagyhírű édesapja, báró Eötvös József. A fiúnak azonban megadatott az, ami az édesapának nem: megélte a csalódás időszakát, s felismerését barátja és munkatársa előtt nem is titkolta. Pekár erre így emlékezett vissza 1920. április 15-én elmondott beszédében:
Eötvös Loránd atyja szellemében ismételten pártfogolt zsidó tudósokat. Az egyházpolitikai viták alkalmával, 1895-ben a zsidó hitközségek föliratban üdvözölték magatartását. De az ő liberalizmusát, amely éppúgy, mint atyjáé, nemes emberi érzésekből fakadt, és sohasem célozta azt a jövőt, amelyre annak méltatlan kihasználása vezetett, egymás után érték a csalódások egyes pártfogoltjainak és az egész zsidóságnak magatartása által. A meggondolt, tapasztalatokra építő természettudós nem fogalmazta meg mindjárt egy tételben csalódását. Mikor azonban látta, hogy a liberalizmus az ideális egyenlőség és szeretetteljes együttműködés helyett a magyar faj kifosztását és letiprását eredményezte, látta az ismétlődő jelenségek törvényszerűségét a maga tisztaságában, egyre jobban érezte az internacionális faj térfoglalásában rejlő nemzeti veszedelmet és a célzatosan rendezett forradalmak idején látta hazánk pusztulását, csalódottan és keserűen jelentette ki:
– Tényleg a zsidóság az a métely, amely az országot tönkreteszi.
Az Uj Nemzedék tudósításában azt olvassuk, hogy amikor ezek a szavak elhangzottak, a hallgatóságból fölpattant egy Selényi Pál nevű férfiú, és szót kért. De nem kapott szót, lehurrogták. Selényi Pál szintén kiváló fizikus volt, Kossuth-díjas és ráadásul holokauszttúlélő. Halála után emlékére díjat alapítottak (Selényi Pál-díj), amelyet tudtommal ma is odaítélnek az arra érdemes kutatóknak.
Az idézett lapban ezután ezt olvassuk:
Kétségtelen, hogy a természeti törvények nagy búvárának mintegy túlvilágról jövő lesújtó és megfellebbezhetetlen ítélete nem kellemes némelyeknek, akik tegnap óta nyilván nem is tartják természettudósnak Eötvös Lorándot. Eötvös József báró fiának keserű kiábrándulása azonban a magyar kultúrtörténet egyik legjellemzőbb és legjelentősebb fejezete.
(Uj Nemzedék 1920. április 17., 2. o.)
Azt hiszem, a nagy tudós üzenetét nem sokan ismerik, ezért írtam meg, hogy ki, hol és mikor tette közkinccsé a manapság ritkán idézett szavakat. Ha tehát az ELTE valamelyik karának épülete előtt megyünk el, gondoljunk arra, hogy az intézmény névadója miként vélekedett a sorosok népéről. Valóban telitalálat ez a tömör ítéletet: métely.
B. D. – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
