Enyhítették az ügyvéd büntetését, de aligha örül a másodfokú döntésnek

Enyhítették az ügyvéd büntetését, de aligha örül a másodfokú döntésnek

A felfüggesztett börtön mellé több mint egymilliós vagyonelkobzás is jár R. Gyula miskolci ügyvédnek, a sajtóban több helyen csak „kis fészekrakóügyként” emlegetett büntetőeljárás elsőrendű vádlottjának – tudtuk meg kedden a Miskolci Törvényszéken egyrészt a Répássy Árpádné Németh Laura vezette bírói tanács hivatalos másodfokú ítélethirdetésén, másrészt az utána a sajtótitkárságon lapunknak rögtönzött „privát ítélethirdetésen”. Utóbbira azért volt szükség, mert a törvényszék véletlenül fél órával későbbre hirdette meg a tárgyalást, így az első harminc percről egyszerűen lemaradtunk. Az elhangzottak első feléből ezért Horváth Dóra sajtószóvivő tartott néhány perces felzárkóztatást, reparálandó a tárgyalás nyilvánosságának alapelvét némileg megsértő hibát.

Miközben a „nagy fészekrakóügy” – amely mintegy háromszáz vádlottal indult – még bőven tart, az alig több mint két tucat főt a vádlottak padjára ültető kistestvére a keddi döntéssel jogerősen befejeződött. Mindkét eljárás alapja ugyanaz: ügyvédek és bűntársaik a Fészekrakó otthonteremtési programban olyan személyek sorát segítették lakáshoz – főként az Avas lakótelepen –, akik a támogatásra nem voltak jogosultak, illetve akik sem a lakás fenntartásához, sem az ingatlanvásárláshoz felvett banki hitel törlesztéséhez nem rendelkeztek kellő anyagi forrással. A hitelbírálathoz hamis munkáltatói igazolásokat nyújtottak be. Az érintett „fészekrakók” a lakásokat rövid idő alatt lelakták, a hitel részleteivel pedig szinte azonnal elmaradtak. Mivel többségük szociális juttatásokból élt, a törlesztésre reális esélyük nem is volt.

Az elkövetők a valóságban kifizetettnél

magasabb összeget írtak az adásvételi szerződésekbe, a többletet pedig az állami támogatás összegéből egymás között osztották szét.

A trükközések révén egyszerre érte kár az államháztartást és a lakáshitelt folyósító pénzintézetet.

Hírdetés

A Miskolci Járásbíróság R. Gyulát első fokon másfél év, öt évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, valamint eltiltotta hivatásától hét évre. Ez ellen mind a vádhatóság, mind a védelem fellebbezett. Előbbi súlyosítást és vagyonelkobzást kért, utóbbi felmentést. A védői érvelés szerint az ügyvédet csak az adásvételi szerződések formai megfelelőségéért terheli felelősség, a tartalomért nem. Ezt a törvényszék a keddi szóbeli indoklásban határozottan cáfolta, Répássy Árpádné Németh Laura hangsúlyozta, az ügyvéd nem csak egy gépíró, illetve tanú a szerződéskötésnél; hivatalos ellenjegyzése a tartalmi jogszerűségért való helytállás is. A védelem azt is megkérdőjelezte, keletkezett-e vagyoni kár, azonban e téren sem jártak sikerrel.

R. Gyulán kívül további négy személy vonatkozásában került másodfokra a büntetőper, velük kapcsolatban azonban az ügyészség nem, kizárólag a védők és maguk a vádlottak éltek jogorvoslattal. Sikeresen, hármuk büntetését felfüggesztett szabadságvesztés helyett pénzbüntetésre enyhítették, egyikük ítéletét pedig – eljárásjogi okból – hatályon kívül helyezték.

Lazítottak R. Gyula büntetésén is, a felfüggesztés próbaidejét ötről három, a foglalkozástól eltiltás időtartamát hétről négy évre kurtították. Az enyhítéseket a tanács elsősorban az időmúlással indokolta. Az ügyvéd azonban mégsem örülhetett a másodfokú döntésnek, ugyanis

az ügyészség is szerzett pontot a fellebbviteli eljárásban: a törvényszék úgy találta, helye van 1,2 millió forint vagyonelkobzásnak. 

Az ügyvédi kamarából kizárt R. Gyuláról korábban a Népszava megírta, irodáját Pelczné Gáll Ildikó Fidesz-alelnöktől bérelte, és fideszes kitűzőben is lefotózták egy rendezvényen.

A nagyobbik fészekrakóügyben egyébként a fő vádlott ügyvédnő hét év letöltendő börtönt kapott első fokon.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.27.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »