Enrica Ventura riportja egy középkorú bevándorlóval

Enrica Ventura riportját, amely a Libero Quotidiano olasz napilap 2016. október 16-ai számában jelent meg, a Blogstar olaszországi tudósítója fordította le.

Fatimával egy pizzeriában találkozom a Piazza Navona közelében, ott  ebédelünk. Ő egy barátom nagynénje. 42 éves, férjezett, 4 gyermek anyja, és egy azon sok ezer bevándorló közül, akiket az elmúlt évben Németország befogadott. Ő már megkapta a menekült státuszt. Most elmeséli, hogyan érzi ott magát.

– Szíria melyik részéről menekültél?

– Nem vagyok szíriai menekült. Szíriai vagyok, de Irakban, Erbil városában éltem. A férjem iraki. A zónában, ahol a város van, nincs háború. Az ország többi részéhez képest nyugodt hely, mert Kurdisztánban található. A problémát inkább az jelenti, hogy kevés a munka, ezért döntöttünk úgy, hogy Európába jövünk.

– Többes számban beszélsz. Kivel jöttél el Irakból?

– A férjemmel és a négy gyermekemmel. Körülbelül 3 hónapig Isztambulban laktunk, ahol egy lakást béreltünk. Összesen 10.000 dollárt költöttünk.

– Törökországból Görögországba mentél?

– Nem. A bolgár nagykövetségen adtam be a menedékkérelmemet. Elkérték az adataimat és ujjlenyomatot is vettek tőlem.

– Akkor miért nem ott kaptad meg a státuszt?

– Mert amikor 2015 augusztusának végén Angela Merkel azt mondta, hogy Németországban minden szíriai menekültet befogadnak, azokat is, akik már egy másik európai uniós országban regisztráltak, úgy döntöttem, megyek.

– Hogyan utaztál?

– Szerencsés voltam. Bulgárián át jöttem, mert arra kevesebb menekült ment, mint Görögország felé. Így Románián, Magyarországon, Szlovákián és Ausztrián keresztül jutottam el Münchenbe. Magyarországon nagyon sokszor igazoltattak, de végül sikerült átjönnöm rajta.

– Sokba került?

– Eléggé. 2000 euró volt.

– Ezt a sok pénzt hogyan szedted össze?

– Sok mindenünk van Erbilben. Mi nem vagyunk szegények, mint akik a török, libanoni, jordán menekülttáborokban vannak.

– A gyerekeid?

– Ők és a férjem újból Erbilben vannak, ahol beadták a családegyesítési kérelmet. Csak én jöttem, mert én szíriai vagyok. Amikor Németországba jutottam, én is azonnal elindítottam a családegyesítési eljárást, hogy ők is jöhessenek. Azért tettünk így, mert úgy gondoljuk, hogy az asszonyok kérelme elsőbbséget élvez.

– Amikor Németországba értél mi történt?

– Három hónapot töltöttem egy befogadó központban, azután kaptam egy lakást Hamburgban, amit egy másik szíriai asszonnyal osztok meg. De amint megérkezik a férjem a gyerekekkel, kérek egy nagyobb házat kerttel és átköltözünk Berlinbe, mert a sógorom, aki az egész családjával jött, ott van.

– Hogy tartod el magad?

– Kb. 500 euró segélyt kapok havonta. A lakásbérlet, a rezsi, az egészségügyi ellátás és a tömegközlekedés fizetve van, azaz nekem nem kerül semmibe. Így mindig tudok pénzt félretenni és küldeni Irakba.

– Nem drága az élet Németországban?

– Nem tudom. Nem járok német üzletekbe, inkább a törököket választom. Török a szupermarket, a halal (muzulmán vallás szerint vágó) hentes, az outlet, ahol a ruháimat veszem, sőt még a kozmetikusom is. Nekem nem hiányzik itt semmi.

– De ha csak törökökhöz jársz, akkor nem lett volna egyszerűbb, ha Isztambulban maradsz?

– Isztambul nekem nagyon tetszik, Németország nem annyira. Csakhogy a német állam jól fizet a menekülteknek, míg Törökország kevésbé.

– És a nyelv?

– Egy munkaügyi központ által szervezett iskolába járok, mert kötelező. Ha nem jelensz meg, nem kapsz segélyt. Így nem hiányozhatok, különben keresni kezdenek. Most is csak azért vagyok Rómában, mert Hamburgban szünet van.

– Elmagyaráznád, hogyan utazgathat Európában egy menekült?

– Minden papírom megvan. Azonnal megkaptam az állandó lakcímemet igazoló kártyát és a személyi igazolványomat. Nézd, pont olyan, mint a tiétek. Rózsaszínű és le van fóliázva. Rajta vannak az adataim, és hogy menekült vagyok. Ezzel kaptam egy útlevelet.

– És ezzel utazol mindenhová?

– Persze. Ezzel egész Európában, az egész schengeni övezetben szabadon mozoghatok. Sehol sem ellenőriznek. Amióta van ez az útlevelem elmehetek Londonba, Párizsba, vagy ahová tetszik. Elég, ha nem bukom le.

– Azaz?

– Nem hagyhatjuk el Németországot több, mint 21 napra. De én egy kicsit vissza akarok menni Erbilbe is. Ha észreveszik, hogy hosszabb időt voltam távol, abból probléma lehet.

– Mit szeretnél dolgozni Németországban?

– Semmit. Amint meglesz a családegyesítés, otthon maradok. Dolgozni a férjem fog, de csak feketén, mert ő is segélyt fog kapni, és én is tovább kapom.

– Nem félsz, hogy gyerekeidnek nem sikerül integrálódni?

– Mivel ingyenes, ezért iskolába járni fognak. Egyébként velünk lesznek, szíriaiak között. Ők nem fognak változni, Németország viszont annál inkább.

– Mit akarsz ezzel mondani?

– Hiszem, ha Allah ennyi hívét ide és Németországba küldi, az azért van, hogy muzulmánná tegyük ezeket az országokat. Inshallah!

Forrás: sokkaljobb levelesláda

 Emlékeztető: „Alapvető feladat, hogy újra komolyan vegyük a keresztény hitet. Nem a „se hit, se erkölcs” hozzáállás jelenti a modernséget, azt már Szodomában és Gomorrában kipróbálták az emberek, vagyis régi, téves út ez, a hanyatlás elavult világa. Az említett kezdeményezések talán erősíthetik a pozitív folyamatokat. A legfontosabb egyébként az lenne, ha a hitehagyott szülőknek újra lennének hívő gyermekeik. A fiatalok felé kell fordulni, ebben segíthetnek a megerősödő egyházi iskolák, még az információktól hemzsegő, hangos világ dacára is. A jövőbe ugyanis nem vezet más út: vagy vállunkra vesszük Krisztus keresztjét, vagy megkapjuk Mohamed vas igáját. Nincs harmadik út. A mondás szerint a természet ugyanis irtózik a légüres tértől, márpedig most Európa abban van. Ezt meg kell szüntetni.” (Részlet a Jönnek, hogy elfoglalják Európát című, Márfi Gyula érsekkel készült interjúból) Vagyis a langyosat az Isten is kiköpi!

 

 

 


Forrás:sokkaljobb.hu
Tovább a cikkre »