Embertelen körülmények között tartott vadászkutyát mentettek meg Tésen, "gazdája" még visszakövetelte volna

Embertelen körülmények között tartott vadászkutyát mentettek meg Tésen, "gazdája" még visszakövetelte volna

A súlyosan sérült állatról a helyi Alex Állatvédő Egyesület és a Veszprém megyei település önkormányzatának állatvédelmi referense értesítette a balatonalmádi Civil Állatmentőket – írja Facebook oldalán a szervezet. A bejegyzésből kiderül: a kutyát a Veszprémi Állatkórházba szállították, ahol megállapították, hogy 

„bal lapockáján vágási sérülés, a herezacskója szétroncsolódva, kiszakadva. A jelenlegi sérülései is nagyon súlyosak voltak, de korábbi sérülései arról árulkodnak, hogy rengeteg kínt élt át ez a kis lélek. Szája az orra körül teljesen leszakadva, sok helyen még varrattal teli pár napos sérülések, nyakán begyulladt tájog.”

Az állaton vadászatra használatos GPS nyomkövetővel ellátott felszerelést találtak, így arra következtettek, hogy

a szerencsétlen jószág vadászkutya lehet.

Hírdetés

A műtétet követően túljutott az életveszélyen. 

A hírre a helyszínre siettek a „Szurkolók az állatkínzás ellen” mozgalom aktivistái, az ügyről Várpalotán jegyzőkönyvet vettek fel és eljárás indult 

Ez azonban nem gátolta meg a kutya „gazdáját”, hogy a kórházban megjelenve visszakövetelje „tulajdonát”.

Szerencsére azonban a hatóságok nem engedték, hogy magával vigye az állatot. 

A bejegyzésből nem derül ki, hogy kik és hol bánhattak ilyen aljas, lelkiismeretlen módon a kutyával. Megtalálási helyéhez legközelebb a Tési Fennsík Vadásztársaság működik. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »