Embercsempészet: szemet hunytak a bolgár rendőrök

Őrizetbe vettek Bulgáriában négy rendőrt, akiket azzal vádolnak, hogy segítséget nyújtottak illegális határátlépőknek – jelentette pénteken a helyi rádió belügyminisztériumi és ügyészségi forrásokra hivatkozva.

A rendőröket Szófia és a bolgár–szerb határon lévő kalotinai határátkelőhely között húzódó főútvonalon vették őrizetbe, majd 72 órára vizsgálati fogságba helyezték a hatóságok.

7,8 millió forintnak megfelelő eurót már beszedtek

A razziát a szófiai belügyminisztérium belbiztonsági igazgatósága hajtotta végre a tárca vezetője, Rumjana Bacsvarova utasítására, miután embercsempészetre utaló jelek voltak rendőrségen belül. Előzetes nyomozási eredmények szerint az egyenruhás testület szóban forgó négy tagja embercsempészektől pénzt kapott, hogy szemet hunyjon illegális bevándorlók továbbutazása felett Szerbia irányában. A csoport feltételezett fejének őrizetbevételekor a hatóságok általuk korábban megjelölt bankjegyeket foglaltak le. A gyanúsítottak évek óta a közlekedési rendészetnél dolgoztak.

A lakások átkutatása során a nyomozók több különböző ország valutáját, lehallgatásbiztos okostelefonokat és mintegy 25 ezer euró (7,8 millió forint) értékben fegyvereket foglaltak le. A bolgár ügyészség szerint a csoport áprilistól folytatta illegális tevékenységét.

Mióta márciusban a balkáni országok lezárták határaikat és életbe lépett a menekülthullám feltartóztatását célzó EU–török menekültügyi egyezmény, a migránsok alternatív útvonalakat keresnek maguknak az unió területére. Bulgária 2013 óta az EU-ba irányuló migráció egyik tranzitországának számít. Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök szerint a helyi hatóságok naponta mintegy száz illegális bevándorlót fognak el az ország belsejében.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »