Elvárják Obamától a bocsánatkérést

A Hirosimára és Nagaszakira mért amerikai atomcsapások túlélőit képviselő egyik csoport arra buzdította csütörtökön Barack Obama amerikai elnököt, hogy a jövő héten esedékes hirosimai látogatásakor kérjen bocsánatot és hallgassa meg a túlélők történeteit.

A Japán-szerte működő, tokiói székhelyű csoport két vezetője egy sajtótájékoztatón kifejtette, a japánul hibakusáknak nevezett túlélők közül sokan továbbra is bocsánatkérést várnak az amerikai elnöktől, habár régóta kerülik ennek nyílt követelését attól tartva, hogy az a kívánttal éppen ellentétes hatást váltana ki.

Fudzsimori Tosiki, a hirosimai atombomba-támadás egyik túlélője azt mondta, kínosnak tartotta, amikor a helyi és központi kormánytisztviselők kijelentették, hogy a hibakusák nem várnak bocsánatkérést. Hozzátette, a túlélők azt akarják, hogy Obama tudjon arról, szenvedéseik nem korlátozódnak az azonnali károkra és a látható, fizikai sebekre. Más japánok részéről megkülönböztetés érte őket a munkahelyükön, a családi életükben és az élet egyéb más területein is – jegyezte meg Fudzsimori, aki egyéves volt a bomba ledobásakor és csak hajszálon múlott, hogy életben maradt.

Obama lesz az első amerikai elnök, aki ellátogat Hirosimába. A washingtoni Fehér Ház a múlt héten viszont azt közölte: az elnök nem fog bocsánatot kérni és valószínűleg nem találkozik túlélőkkel.

Az Egyesült Államok az egyetlen ország a világon, amely atomfegyvert vetett be. 1945. augusztus 6-án az Enola Gay nevű B–29-es bombázóról atombombát dobtak le Hirosimára. A bomba mintegy 140 ezer ember életét oltotta ki. Három nappal később egy másik japán várost, Nagaszakit érte amerikai atomcsapás. Ott 74 ezer ember halt meg.

A japán kormány mintegy 180 ezer hibakusát tart számon. Közülük sokan a sugárzáshoz kapcsolódó betegségektől szenvednek, az egészségügyi kockázatok miatt pedig nem házasodtak meg és nem vállaltak gyereket.

Barack Obama lesz az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki az atomcsapást elszenvedett Hirosimába utazik május 27-én, a G7 csoport isze-simai csúcstalálkozóját követően. Abe Sinzó japán miniszterelnök közölte, ő kíséri Obamát a látogatás során, és megemlítette, hogy Tokió nem vár bocsánatkérést.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »