Elutasították ifj. Hegedűs Loránt felülvizsgálati kérelmét

A Magyarországi Református Egyház Zsinati Bírósága ifj. Hegedűs Loránt lelkész felülvizsgálati kérelmét 2016. március 11-én kelt határozatával elutasította.

A határozat indoklása szerint "egyértelműen megállapítható, hogy 2013. november hó 03. napján a panaszlott hálaadó istentiszteleten végzett lelkipásztori szolgálatot, és szolgálata az istentiszteleti rendtartás formai és tartalmi követelményeinek nem volt megfelelő.  Az eljáró bíróság álláspontja szerint a panaszlott igehirdetésében olyan kifejezéseket használt, melyek alkalmasak a viszálykeltésre is, illetőleg arra, hogy másokban megütközést, megbotránkozást váltson ki."

A dr. Csizmár János zsinati bíró, az Eljáró Tanács elnöke által jegyzett határozat szerint ráadásul ifj. Hegedűs Loránt lelkész panaszlottként "túlmegy a védekezés és véleménynyilvánítás szabadságán, sőt sok esetben kifejezetten becsületsértő, egyházunk tekintélyét aláásó állításokat fogalmaz meg. (Pl. "Elismerést érdemelnék, nem fegyelmit; szégyenteljes, arcpirító; felettes hatóság törvényellenes működése; az ügyben készült szakvélemények súlyos tévtanítások; szúnyogot megszűrő és a tevét elnyelő farizeusi törvényeskedés szellemében fogant határozat…" stb.)"


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »