Eltitkolt büszkeség

Amikor már azt feltételeznénk, hogy a tao támogatási rendszerben nem tudnak újat és meglepőt mutatni nekünk, ismét kiderül, van új a nap alatt. A rendszer eredetileg a színházak, táncegyüttesek, zenekarok kiegészítő támogatására született, de kétségtelen tény, hogy a nagy többség számára a látványsportágak, még inkább a sport­ingatlan-fejlesztések tették híressé-hírhedtté. Ráadásul a létezése óta zajlik a vita arról, vajon állami támogatásnak, azaz közpénznek számít-e a tao, vagy sem.

Az alapgondolat nehezen támadható: az újfajta támogatási rendszer hatására mind a sport-, mind a kulturális élet virágozzék, míg azok a vállalkozások, amelyek erre a célra súlyos összegeket adnak, büszkén kiálthassák országnak-világnak, mennyivel járultak hozzá a két terület felemelkedéséhez. Ez normális körülmények között a világ legtermészetesebb dolga lenne. Ám nálunk nem így van, hiszen főleg a sportba ömlő milliárdok, azok ismert végállomása miatt a gyanú árnyéka vetül a rendszerre, amely 2011. júliusi bevezetése óta évente 60-70 milliárd forint pluszforrást jelent a látványsportoknak: a labdarúgásnak, a kézilabdának, a vízilabdának, a kosárlabdának és a jégkorongnak. De mi is ez a tao-rendszer? Ha egy idehaza működő vállalkozásnak nyeresége van, abból 500 millió forintig 10 százalékot, afölött 19 százalékot kell adóznia, és ennek az összegnek a 70 százalékát fordíthatja az öt kiválasztott sport támogatására. Amit le is írhat a társasági adójából.

Két dolog jól látható a rendszerben. A közpénz nem vész el, csak átalakul, ugyanis a támogatás a központi költségvetésbe szánt összegből kerül a sportba, és nem az adott cég marketingre, szponzorációra szánt keretéből. Illetve a támogatások jelentős része mindig a felcsúti Puskás Akadémiánál, illetve az azt működtető A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnál landol, ami számtalan morális kérdést vetett és fog is felvetni annak alapítója miatt. De eddig legalább pontosan látszott, mely cégek azok, amelyek – legyenek bárhol az ország területén – kizárólag eme település utánpótlásának fejlesztésében látják a magyar sportélet megújítását. És az is pontosan látszott, érkezik-e állami cégtől támogatás.

A Double Pass belga auditáló cég felmérte az akadémiákat: Felcsút még a dobogón sem végzett az általuk összeállított rangsorban, azaz szinte semmi sem indokolta a különleges bánásmódot a vállalkozások részéről. Ám ez nem annak a felelőssége, aki a tao-rendszeren keresztül áldozott a sportra – és most tényleg hagyjuk, hogy a költségvetésbe kellett volna eredetileg befizetni ezt az összeget, és ha onnan osztják tovább, az ténylegesen állami támogatás, így csak bújtatottan az –, ő büszkén mondhatja, a pályán elért sikerekhez ő is hozzátette a magáét. Mostantól ezen cégek nevét a kormánytöbbség és az egységesen félrenyomó szocialisták által megszavazott törvénymódosítás szerint homály fedi majd, csak azt tudhatja meg a polgár, hogy egy-egy látványsportágon belül ki mennyit kapott egy adott évben. Innentől kezdve fogalmunk nem lesz arról, hogy egyes kiválasztottakhoz vajon állami vagy magáncégtől érkeznek a milliók.

Ugyanazzal próbálkozik most a parlamenti többség, mint korábban a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak esetében: láthatatlanná tenni a közpénzből magánpénzzé váló hatalmas összegek útját. Nagyon elkelne már Hófehérke mostohájának tükre a Parlamentben, hogy időnként az ilyen titkosításokat megszavazó képviselők megállva előtte megkérdezhessék: tükröm, tükröm, mondd meg nekem, a becsületem merre lelem?

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2016. 10. 12.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »