Eltemették Castrót

Százezrek vettek búcsút kedd este Havannában a kubai forradalom múlt pénteken 90 évesen elhunyt vezetőjétől, Fidel Castrótól. Számos baloldali latin-amerikai és afrikai vezető is résztvett az eseményen, amely után Castro hamvait egy négynapos gyászmenet keretében a szigetország túlsó végében található Santiago de Cubába viszik.

Magyar Menedék - Lovasíjász

A gyászünnepség helyszínén, a havannai Forradalom terén Fidel Castrónak és a forradalom másik jelképes alakjának, az argentin gerillavezér “Che” Guevarának az óriási portréját állították fel. A ceremónia helyi idő szerint este 7 órai kezdete előtt kubaiak ezrei skandálták a függetlenség hősének, José Martinak a téren állított emlékművénél, hogy “Éljen a forradalom!” és “Fidel, Fidel!”.

A legkülönbözőbb korosztályba tartozó kubaiak százezrei – köztük rengeteg egyenruhába öltözött diák, funkcionárius, rendőr és katona – mentek el a főváros központjában lévő történelmi térre, ahol Fidel Castro számos alkalommal intézett lelkesítő beszédet a néphez, de az AFP francia hírügynökség jelentése szerint a tömeg a környező sugárutakat is megtöltötte. Sokan apró Fidel Castro-portrékat és piciny kubai zászlókat lengettek.

A díszvendégként jelen lévő baloldali latin-amerikai vezetők közül elsőként Rafael Correa ecuadori elnök mondott beszédet, kijelentve, hogy “Latin-Amerika népe ma egységesebb, mint valaha”. “Esküszünk – mondta –, hogy folytatni fogjuk a harcot (Fidel Castro) eszméiért.” A legmagasabb rangú kubai vezetők, köztük a hatalmat beteg bátyjától 2006-ban átvevő Raúl Castro államfő társaságában vett részt a gyászünnepségen Nicolas Maduro venezuelai, Evo Morales bolíviai és Daniel Ortega nicaraguai elnök, s jelen volt Jacob Zuma dél-afrikai elnök is.

Számos nyugati vezető ezzel szemben nem fogadta el a meghívást, s Európából csak Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök rótta le kegyeletét. Az eseményen Oroszország az Állami Duma (a képviselőház) elnökével, Vjacseszlav Vologyinnal képviseltette magát. A Castro hamvait tartalmazó urnát a nagygyűlés után egy négynapos gyászmenet keretében, számos várost és települést érintve a Havannától 900 kilométerre keletre fekvő Santiago de Cubába, az 1959-es kubai forradalom kiinduló pontjára viszik.

Vasárnap itt, a Santa Ifigenia temetőben helyezik örök nyugalomra Castrót a kormány által meghirdetett kilencnapos nemzeti gyász lezárásaként


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »