Eltávolította a Facebook Toroczkai oldalát

Eltávolította a Facebook Toroczkai oldalát

Toroczkai László Facebook-oldala nemrég lépte át a 100.000 kedvelést. A mai napon 104 ezer körül járt, amikor is a Facebook a közösségi alapelvei megsértésére hivatkozva elérhetetlenné tette. Elértük Ásotthalom polgármesterét, aki elmondta, hogy egyelőre még ő látja az oldalát, azaz nem törlődött teljesen, és természetesen panasszal élt. 

Hírdetés

A Facebook egyébként folyamatosan törli azokat az oldalakat, amelyekről úgy dönt, hogy nem kívánatos, jogorvoslatra pedig gyakorlatilag szinte semmi esély. Mi is többször számoltunk már be arról, hogy vannak oldalak, amelyeket egyáltalán nem lehet létrehozni, így például a Szent Korona Rádió mellett a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom  sem tud már hosszú idő normálisan jelen lenni a közösségi oldalon, pedig már volt, hogy a nevét számokra cserélte, cirill betűkkel írta vagy csak a mozgalomra utaló kifejezéseket használt, de mégis folyamatosan törlődik. 

Frissítés: A kedvelői elindítottak egy oldalt, ahol lehet majd követni a vele kapcsolatos híreket. Ide kattintva érhető el. 

Frissítés 2.: Újra él az oldal. Még aznap este visszaállította a Facebook.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »