Elsumákolható-e a brexit?

Elsumákolható-e a brexit?

A június 23-i népszavazás óta óriási találgatáshullám indult meg Angliában – és némileg visszafogottabban ugyan, de Európában is – arról, mi lesz az egykori világbirodalom jogutódjának sorsa. Az Európai Unióból való kilépés mellett kinyilvánított – szűk, de mégis többségi – vélemény váratlanul ért mindenkit, de leginkább a gazdasági-politikai élet meghatározó személyeit és szervezeteit. Akik azóta is gőzerővel keresik a megoldást, hogyan lehetne visszacsinálni ezt a kínosra sikeredett akciót, amely sok nemkívánatos mellékhatással járt már eddig is, többek között a font leértékelődésével és az ingatlanpiacok megrendülésével. Csakhogy a brexitnek most már egy népszavazás ad súlyt, amit aligha lehet meg nem történtnek minősíteni, jóllehet érezhető ennek igénye. Akkor mégis mit lehet most tenni?

Egy dologgal még nem is kezdtek el számolni a szakértők és a kevésbé hozzáértők, nevezetesen, hogy a brexit megvalósulásával nemcsak az Európai Unióból válik ki a szigetország, hanem mint egységes állam megszűnik Nagy-Britannia is! A szavazás után azonnal felröppentek olyan vélemények, hogy ha az angolok és a walesiek ott akarják hagyni az EU-t, akkor tegyék, de Észak-Írország és Skócia nem követi őket. Skócia mindenképpen benn akar maradni az egységes Európában (egyetlen választókörzetben sem kapott többséget a kilépés!), és Észak-Írország lakosainak kívánsága is ezzel megegyező. Azt pedig nem lehet elintézni, hogy Észak-Írország csatlakozik az Ír-sziget nagyobb részét magában foglaló Ír Köztársasághoz, Skócia pedig mint önálló ország külön kéri a felvételét az EU-ba, így az ország két alkotó államrésze kívül kerül az Európai Unión, míg a másik kettő annak aktív tagja marad.

Végeredményben tehát az Egyesült Királyságnak igen gyorsan vége lenne. Nagy-Britannia jelenleg még a világ ötödik legnagyobb gazdasága, jóllehet külső kapcsolatai főleg a volt gyarmatokra és domíniumokra koncentrálódnak, amelyek ma már intenzíven kötődnek a világ egyéb részeihez is. Ők továbbra is kedvelik a volt birodalmi centrumot, még úgy is, mint afféle nagymamaországot, ahonnan jó dolgokat lehet venni, ezt-azt el lehet ott adni, sőt még munkát is lehet kapni. Ám ha önmagában áll a világban, akkor elsősorban inkább kulturálisan érdekes. És ha Skócia már nem tagja az Egyesült Királyságnak, akkor a régóta megszokott szigetország másképp néz ki. Kérdés, tényleg akarják-e ezt a jelenlegi lakosok (az íreket és a skótokat is beleértve), vagy inkább hozzájárulnának ahhoz, hogy maradjon figyelmen kívül a brexitnépszavazás eredménye. De vajon elképzelhető-e valamilyen jogilag is keresztülvihető megoldása ennek a dilemmának?

A megoldást maga a fenyegetés kínálja: meg kell kérdezni a brit népet, akarják-e az Egyesült Királyság megszűnését. Erre két módszer képzelhető el: 1. egy újabb népszavazás dönt az Egyesült Királyság további fennállásáról vagy megszűnéséről; 2. a londoni brit parlament – vagy a négy országrész parlamentje külön-külön – dönt az államszövetség fenntartásáról vagy megszűnéséről.

Ha most már ennek a népszavazásnak a várható végeredményét latolgatjuk, akkor joggal feltételezhető, hogy mindazok, akik a június 23-i referendum során a kilépésre szavaztak, itt mindenképpen az Egyesült Királyság fennmaradása mellett döntenének. Mert nem helyeselhetik, hogy Nagy-Britannia – most már kívül az unión – meggyengülve álljon a világban. Nagyjából ez lenne a választásuk azoknak is, akik a brexitnépszavazás kampányában az EU-ban maradás hívei voltak, mert ők meg amellett voksoltak, hogy minden maradjon változatlan.

Csak a skótok esetében lenne kiszámíthatatlan az Egyesült Királyság fenntartásáról vagy megszüntetéséről szóló népszavazás kimenetele. Hiszen ha a főszigetről csupán ők lesznek az EU részei önálló államként, az számukra úgy hozhat pénzügyi előnyöket, hogy amely vállalat és bank benn akar maradni az unióban, az London helyett Glasgow-ra vagy Edinburgh-ra koncentrál, ami Skóciának növekvő adóbevételeket és munkaalkalmakat hozhat. Vagyis nekik nagyobb érdekük fűződik az Egyesült Királyság megszüntetéséhez – azaz London EU-n kívülre kerüléséhez –, mint a megmaradásához (persze ez is csak feltételezés). Ismert, hogy London a világ legnagyobb pénzügyi központja, nem utolsósorban azért, mert bent van az EU-ban. A bank- és pénzügyi szektor most még nagyjából 15 százalékot képvisel a brit GDP-ben, ami bizonyára jelentősen csökkenne, ha Nagy-Britannia az unión kívül kerülne, hiszen a bankok jelentős része áttelepülne máshová az Európai Unióban.

Ami a másodikként jelzett parlamenti utat illeti, elképzelhető, hogy angol jogi szakértők úgy nyilatkoznak, elég a közös brit parlament állásfoglalása, ám az sem kizárt, hogy szükségesnek tartják az egyes államrészek parlamentjeinek azt megelőző, külön-külön lefolytatandó döntési eljárásait is. Ha erre valaki azt mondja, a népszavazás mégiscsak magasabb szintű döntést jelent, arra az a válasz, hogy sokfelé (például Svájcban) valóban ez a helyzet, viszont az angol történelmi hagyományoknak köszönhetően ott a parlament a legfelső közjogi fórum, amely mindenféle intézkedést felülvizsgálhat és megváltoztathat.

Nyugodtan feltételezhetjük, hogy a brit parlament semmiképpen sem szavazná meg az Egyesült Királyság felosztását. Az ott ülő képviselők többségét keserű meglepetésként érte a népszavazás eredménye, nem tartják brit érdeknek az EU-ból kiválást, és tisztában vannak azzal is, hogy külön-külön sokkal kevésbé lesznek jelentősek, mint ha együtt maradnak. Ezért nemigen volnának hajlandók arra, hogy ők vessenek véget Nagy-Britannia egységének. Ilyen okok miatt külön-külön valószínűleg a négy országrész parlamentjei sem szavaznák meg az Egyesült Királyság felosztását.

A nagy lépést a brexit meghaladása felé ezután tehetné meg a brit parlament, annak kimondásával, hogy ha az EU-ból való kilépés Nagy-Britannia felosztásához vezethet (elég a feltételes mód!), akkor az állam egysége tekintetében már a lét vagy nemlét kérdése kerül előtérbe. Ami pedig mindenképpen lényegesebb, mint a népszavazás során feltett kérdés, vagyis hogy bent akar-nak-e maradni a britek egy politikai-gazdasági egyesülésben, vagy sem. Ennek logikus folyományaként a parlamenti határozat arra utasíthatja a brit kormányt, hogy jelentse be az unió illetékeseinek, Nagy-Britannia semmiképpen nem akar kilépni az EU-ból. Ezáltal tehát Nagy-Britannia tagsági viszonya az Európai Unióban változatlanul folytatódhatna.

Itt felvethető, hogy a Theresa May által vezetett brit kormány egyedül akar majd dönteni, mikor indítja be Nagy-Britannia kilépési eljárását. Tehát például akkor, amikor a német és a francia választások után kedvezőbb tárgyalópartnerekre számíthatnak. A miniszterelnök asszony ma már a kiválás elszánt hívének mutatkozik, ám azt ő sem tudja elintézni, hogy a népképviseletnek ne legyen szava ehhez a kulcsfontosságú lépéshez. Mivel a szigetországban tradicionálisan a parlament a legfelsőbb közjogi fórum, ebben a kérdésben is az lesz a meghatározó hatalmi ágazat. Ennek megfelelően a kormánynak egy ilyen jelentőségű lépése minden kétséget kizáróan alá van rendelve a parlament döntésének. Vagyis ha a parlament fontosabb érdeknek tartja az Egyesült Királyság egyben tartását a népszavazás kritikátlan megvalósításánál, akkor Nagy-Britannia életfontosságú érdekének érvényesítése okából elrendelheti a népszavazás figyelmen kívül hagyását.

Mivel egyre több részlet derül ki a lakosság számára is, hogy kilépés esetén hol és milyen mértékben haladják meg a hátrányok az előnyöket, a migránsokra (ezen ott nem a volt gyarmatokról származókat, hanem a kelet-európaiakat értik) megorrolt angol nyugdíjasok kivételével az összes szavazóképes brit állampolgár lapítana, és csendben örülne, vagyis esze ágában sem állna követelni a népszavazási döntés végrehajtását. Annál is kevésbé, mert tudják, hogy Európa részéről a kilépésről tárgyalók nem lesznek hajlandók rugalmasan viszonyulni a speciális brit érdekekhez. Ugyanakkor ha nem változik a felállás, vagyis mindenki úgy tesz, mintha a népszavazás nem hozta volna a brexit győzelmét, akkor Nagy-Britanniára vonatkozólag maradnak az EU-ban kialakult eddigi feltételek. Amelyek tulajdonképpen kedvezőbbek, mint amit Anglia és Wales kívülről, Skócia pedig új tagjelöltként képes volna kialkudni.

Nagyon érdekel, mit találnak ki a brexit elsumákolására a brit okosok, de hogy valamit kiagyalnak, afelől ne legyen kétségünk. És örüljünk neki. Mert tulajdonképpen a kontinentális Európa is úgy marad egységesebb és potensebb, ha Anglia is hozzánk tartozik. Ha majd évtizedek múlva a leszármazottak visszatekintenek a történtekre, talán még ezt a közjátékot sem fogják teljesen haszontalannak minősíteni. Hiszen ennek köszönhetően kicsit mindenki elgondolkodhatott civilizációnk valódi értékeiről és azok érvényesítéséről. 

A szerző jogász, közgazdász

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 27.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »