Előzetes letartóztatásban a fővárosban késsel támadó "oltalmazott"

Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy "külföldi" férfit, aki a gyanú szerint rövid időn belül két bűncselekményt is elkövetett a főváros VIII. kerületében – közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn.

A 26 éves férfi, aki 2014 júliusától oltalmazotti menekültstátusszal él Magyarországon, néhány nappal ezelőtt a Nagyfuvaros utcában először egy autó sofőrjével és utasával szemben lépett fel erőszakosan egy kést használva, majd ugyanabban az utcában kirabolt egy járókelőt – derül ki a főügyészség közleményéből.

A gyanúsítottat a rendőrök a második támadás után néhány percen belül a helyszín közelében elfogták.

A Híradó információi szerint az oltalazotti státuszért háláját egyedi módon kifejező nagyformátumút hontalanként tartják számon, mivel állampolgársága nem beazonosítható.

A férfi előzetes letartóztatását az ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság, valamint rablás bűntett gyanúja miatt indítványozta a bíróságon – írta a főügyészség.

"Az ügyészi indítvány szerint a jelentős tárgyi súlyú bűncselekményekkel gyanúsított, Magyarországhoz nem kötődő, igazolt tartózkodási hellyel, illetve jövedelemmel nem rendelkező külföldi férfi esetében a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye is fennáll" – tették hozzá.

(Kuruc.info – MTI nyomán)

Korábban írtuk: Tíz percen belül kétszer akart rabolni Budapesten az oltalmazotti státusszal hazánkban lebzselő szarab


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »