Előrehozott választásokra játszik a Szlovák Nemzeti Párt

Ha nem lesz sikeres a kormányalakítási tárgyalások első köre, vagyis Robert Fico nem tud kormányt alakítani, akkor a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kérni fogja az államfőt arra, hogy nevezzen ki szakértői kormányt – jelentette be Andrej Danko az SNS elnöke, pártjának szombati kongresszusán.

Az SNS elnökének kijelentése ismét egy lépéssel közelebb hozta annak lehetőségét, hogy szakértői kormány létrejöttébe, majd előrehozott választásokba torkolljon az a patthelyzetközeli állapot, amely a felvidéki politikai színtéren az egy hete tartott tót parlamenti választások eredményei mentén kialakult.

Az, hogy a rendkívül nagy meglepetéseket hozott múlt heti parlamenti választáson, minden eddiginél több, összesen 8 párt jutott be a pozsonyi parlamentbe, szinte lehetetlenné tette egy valamennyire is stabil kormány létrejöttét. Ennek oka, hogy egy új kabinet létrehozására sem Robert Fico – a választást megnyert de annak során pozíciójából sokat vesztett – pártja az Irány, sem pedig a választáson második legjobb eredményt elért liberálisok nem tudnak elégséges koalíciós partnert szerezni.

Hétfőn Andrej Kiska államfő Robert Ficot bízta meg a kormányalakítási tárgyalások megkezdésével. A Ficoval való együttműködéstől azonban az SNS-t és a Marián Kotleba által vezetett Mi Szlovákiánk – Néppártot leszámítva minden parlamenti párt elzárkózott, köztük elsők között a Bugár Béla vezette Most-Híd vegyes párt.

A másik oldalon, a Richard Sulík vezette liberálisoknak ugyancsak nincs esélyük kormányalakításra, amennyiben nem tudják megnyerni koalíciós partnernek az SNS-t, ami Andrej Danko szombati kijelentése után szinte lehetetlennek tűnik.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »