Élőlánccal a rasszizmus ellen

Élőlánccal a rasszizmus ellen

Élőlánccal tiltakoztak több német városban is a rasszizmus ellen. A német szélsőjobboldali csoportok tavaly rekordszámú bűncselekményt követtek el, de a hatóságoknak az országba érkező menekültekkel szemben is intézkedniük kellett.

Emberek ezrei formáltak élőláncot több német városban a rasszizmus ellen tiltakozva. Németországba az elmúlt évben egymillió bevándorló érkezett és a migránsok számával arányosan nőtt az ellenük elkövetett bűncselekmények száma is. Az emberi jogi akcióhoz a szervezők szerint húszezren, a rendőrség szerint tízezren csatlakoztak, Berlinben, Hamburgban, Münchenben, Lipcsében és Bochumban.

Münchenben is több ezren voltak. „Ez a mi színes Németországunk, a mi színes Bajorországunk, a mi színes és liberális Münchenünk. Meg akarjuk mutatni az egész világnak, hogy nem fogadjuk el a kiközösítést, a félelemkeltést. És egyre több ember fél. A muszlimok amikor a mecsetbe, a zsidók, amikor a zsinagógába mennek, a melegek, a leszbikusok és a transzneműek amikor nyíltan vállalják a szexualitásukat, de a menekültek is félnek a támadásoktól” – mondta Claudia Roth, a Zöld Párt politikusa.

Berlinben 9 ezer ember vett részt a megmozduláson a szervezők szerint. „A mai emberi lánc mindenfajta rasszizmus és xenofóbia elleni tiltakozásnak a jele és a szolidaritásnak valamint a nyitottságnak. Németország egy nyitott ország és nagy befogadási kultúrával rendelkezünk, több ezer ember dolgozik naponta azokért, akik rossz körülmények közül érkeztek hozzánk, hogy segítsenek nekik a gyakorlati dolgokban. És azt szeretnénk biztossá tenni, hogy mi vagyunk a többség Németországban” – mondta Reiner Hoffmann, a DGB szakszervezet elnöke.

A német hatóságok rekordmennyiségű szélsőjobboldali csoportok által elkövetett bűncselekményt regisztráltak tavaly. Ugyanakkor a rendőrségnek több alkalommal is intézkedniük kellett az országba érkező menekültekkel szemben is, akik nőket molesztáltak, emberekre támadtak és számos más bűncselekményt követtek el.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »