Élő adás Palmyrából – óriási pusztítást végeztek a terroristák

Élő adás Palmyrából – óriási pusztítást végeztek a terroristák

A szíriai tévécsatornák élő adásban közvetítik a a palmyrai eseményeket. A város teljesen felszabadult – a terroristák óriási pusztítást végeztek az ókori romokban és a múzeumban.

   Szíriai Állami Televízió: Alikhbaria Syria adása: Palmyrai, ahol az Iszlám Állam pusztítottPalmyrában (ejtsd: Palmüra) a tudományos értékű feltárás az I. világháború után indult meg. Először a leghíresebb műemléket ásták ki, a Babilonból importált Baál templomát, ahol az oszlopsorral övezett széles út ér véget, mely mentén a legfontosabb épületek csoportosulnak.2005 májusában lengyel kutatócsoport feltárta a Lat templomnál felfedezett, egy részleteiben gazdag faragású kőszobrot a győzelem szárnyas istennőjének Nike szobrát.Az Iszlám Állam fegyveresei 2015. május 21-en elfoglalták Palmürát,majd szemtanúk beszámolói szerint május 23-án lerombolták az ókori arab istenség, Allát 3,5 méter magas oroszlánszobrát.Június 21-én jelentették, hogy az iszlamisták aknákat telepítettek a romok környékére.2015. augusztus 18-án jelezték, hogy IÁ terroristái kivégezték Palmüra főrégészét: Khaled Aszaadot. A 82 éves tudós 50 évig gondozta Palmüra műkincseit. A tudóst még májusban ejtették túszul a terrorszervezet tagjai, amikor elfoglalták az ősi várost. Halálnak oka volt többek között, hogy a terroristák elől elrejtett ókori tárgyak rejtek helyét nem árulta el.2015. augusztusában adtak hírt arról, hogy Bél templomát, amelyet a vihar és a megtermékenyítő eső föníciai istenének szenteltek építői, egyes források szerint egy nappal, más jelentések szerint egy hónappal ezelőtt lerombolták.(DG – Idegen áradat – SZKR)


Forrás:szentkoronaradio.com
Tovább a cikkre »