Elnézést kért a BM az ároktői BRUTÁLISAN KEGYETLEN CIGÁNYBANDA perének bírájától

Két év után közleményben kért elnézést a Belügyminisztérium (BM) Cserni János bírótól, akit felelőssé tettek az ároktői CIGÁNYbanda két tagjának 2013-as szökéséért.

Magyar Menedék - Ubuntu

A novembert 17-én a kormany.hu-n megjelent közleményt az Index bökte ki, mivel a BM nem nagyon kommunikálta. Mint ismert, az ároktői banda 2008 ősze és 2009 tavasza között támadott meg idős embereket az otthonaikban Budapest peremkerületeiben és vidéki településeken, két áldozatuk meg is halt.

Hírdetés

A brutális gyilkosságok miatt házi őrizetben tartott banda két tagja, R. Henrik és Elemér 2013 októberében szöktek meg a házi őrizetből – ahova azért kerültek, mert lejárt az előzetes határideje. R-éket Svájcban fogták el végül.

A BM akkor azt állította, a két bandatag szökése nem a rendőrség hibája, hanem a bíró mulasztása volt, mert Cserni nem rendelte el a vádlottak folyamatos őrzését – csak naponta hétszer ellenőrizték otthonukat. Ezúttal azonban elismerték, hogy a bíró nem hibázott, az őrzés a rendőrség feladata lett volna.

Az üggyel, és a szerencsétlen szabályozással korábban a Blikk is sokat foglalkozott, talán ennek is köszönhető, hogy a rendelkezés módosult és azóta nem szűnik meg az előzetes letartóztatás, ha a vádlottal szemben 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt indul eljárás.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »