Elnézést kér Slotáért az SNS új elnöke, de azt ő sem hagyná, hogy a magyarok "átlépjenek egy bizonyos határt"

Elnézést kér Slotáért az SNS új elnöke, de azt ő sem hagyná, hogy a magyarok "átlépjenek egy bizonyos határt"

– Történelmi pillanat ez a mostani: nem mindennap készül interjú a Szlovák Nemzeti Párt elnökével az Új Szóba. Hogy érzi magát?

– Úgy veszem ezt a lehetőséget, mint egy esélyt arra, hogy közeledjünk egymáshoz, s álláspontunkat elmagyarázzam azoknak is, akikkel nem tudok az anyanyelvükön beszélni. Bízom abban is, az Új Szó is átértékeli az álláspontját, s többé nem ír provokációról, mint legutóbb, amikor az SNS Félben tartotta a kongresszusát.

– Nemcsak ez az interjú a történelmi, hanem sokkal inkább a tény, hogy az SNS egy magyar párttal került koalícióba. Pedig még a választásokat követően is azt mondta, történelmileg áthidalhatatlan ellentétek vannak 
a két párt közt. Mi történt, hogy az együttműködés hirtelen mégis lehetségessé vált?

– Március 5-én olyan választási eredmény született, amely óriási pofon a hagyományos pártok számára. Azok, amelyek nem tudtak felébredni a letargiájukból, be se jutottak a parlamentbe. Ellenben bejutott több destruktív, xenofób, rasszista erő, vagy olyan marketingpártok, amelyek nem is pártok valójában, és képtelenek az ország vezetésére. Ha a politikai rendszer odáig jutott, hogy már az állam működése a tét, az ellentétek helyett arra kell fókuszálni, ami összeköt minket. Ezen kívül azt gondolom, jelenleg egészen más problémákat kell megoldanunk: egyrészt az emberek számára az alapvető megélhetési problémák az elsőrendűek, s teljesen mindegy, hogy magyarokról vagy szlovákokról van szó. Sőt, az egész közép-európai régió országainak nagyon hasonlóak a gondjai, ezért ha nem tudunk túllépni a történelmi traumákon és összefogni a csehekkel, a magyarokkal, a lengyelekkel, nem jutunk előbbre.

– Egyébként pontosan mire gondolt, amikor történelmileg áthidalhatatlan ellentétekről beszélt?

– A Szlovák Nemzeti Párt a szlovákok szószólójaként jött létre 1871-ben, az osztrák–magyar kiegyezés után. S bár mindkét oldalon sok a sérelem, mégsem úgy fest a dolog, hogy a párt a priori a magyarok ellenében jött volna létre. Többször hangoztattam, hogy például a pártalapító, Viliam Pauliny-Tóth a magyar felesége nevét vette fel, s a párt a kezdetektől kénytelen volt együttműködni a Magyar Katolikus Párttal, hogy egyáltalán érvényre juttassa a céljait. De azt gondolom, az a fontos, hogy ne az ellentétekre, hanem a párbeszédre fókuszáljunk. Ezért nem szeretnék most olyan témákról beszélni, hogy jó dolog volt-e bezárni például a nagyrőcei gimnáziumot, vagy helyesek voltak-e a Benes-dekrétumok. Ezek mind nagyon érzékeny témák, amelyek párbeszédet igényelnek. Ha csak támadni fogjuk egymást, ahelyett, hogy meghallgatnánk a másikat, nem tudunk előrelépni.

– Ön azt nyilatkozta, elfogadhatatlan az SNS számára, hogy olyan párttal működjön együtt, amely az autonómia kérdését akár csak elméleti síkon is felveti. Miért ellenzik annyira az autonómiát, hiszen az több európai országban is létezik?

– Az autonómia Szlovákia és a szlovákok számára a fogalom történelmi kontextusa miatt problematikus.

– Nem inkább azért van ez, mert az önmagukat nemzetinek valló szlovák politikusok csináltak vörös posztót az autonómiából?

– Azt gondolom, a magyar politikusok is sokszor helytelenül kommunikáltak a témában, s ezáltal a vegyesen lakott területeken élő szlovákokban az autonómia azt a félelmet hívja elő, hogy az adott területen elveszítenénk az államigazgatás lehetőségét. Azt látom azonban, hogy mind az MKP, mind a Híd kommunikációjában engedett a témából, s az autonómiát az oktatás és a kultúra területére szűkítette. A kisebbségi autonómia bizonyos mértékéről a koalíciós tárgyalásokon is szó volt, s a Hídnak sikerült keresztülvinnie a kisebbségek finanszírozásának a módosítását, nem csupán a magyarok, hanem valamennyi szlovákiai kisebbség számára.

– Ezzel önök egyetértenek?

– Miért ne? Egyetértek azzal, hogy létrejöjjön egy önálló kisebbségi alap, amelyből az egyes kisebbségek számarányosan részesülnének, és a támogatás felhasználásáról maguk döntenének, persze az állam által megadott szabályok szerint. Ezért azt mondom, ne beszéljünk autonómiáról, amely sok ember számára történelmi okokból még a területi elszakadás lehetőségét is magával hordozza, hanem beszéljünk pragmatikus megoldásokról, amelyek a kisebbség tagjainak mindennapi életét javítják.

– Az SNS nevéhez az elmúlt huszonöt évben erősen kisebbségellenes nézetek fűződtek, főleg a magyarok és a romák irányába. Ezért felmerül a kérdés, mi ma a párt alapvető hozzáállása a nemzeti kisebbségekhez.

– Függetlenül a Bugárékkal kötött koalíciós egyezségtől, mindig azt vallottam, nem az a fontos, hogy a világbajnokságon Satan vagy Nagy Laci lövi be a korongot, hanem az, hogy Szlovákia ad gólt. Azt gondolom, hogy a nemzeti kisebbségek kultúrájukkal, kreativitásukkal gazdagabbá tesznek minket, s ez érvényes nemcsak a magyar, hanem valamennyi kisebbségünkre. Én csupán arról beszélek, hogy a kisebbségek nem léphetnek túl egy bizonyos határt.

– Milyen határt?

Azt a határt, hogy ha a szlovák a hivatalos nyelv, akkor mondjuk egy legfelsőbb bírósági döntés esetében nem kérheti valaki Dunaszerdahelyen, hogy magyarul állítsák ki neki a dokumentumot.

– Miért?

– Azért, mert a jogi érintkezésben minden szónak jelentősége van, ezért nagyon fontos, hogy az, aki a dokumentumot kiadja, ugyanazon a nyelven írja meg, amelyiken az érintett olvasni fogja. Ez pedig a hivatalos szlovák nyelv. Ez nem jelenti, hogy az államigazgatás egyes területein ne lehessen használni egyéb nyelveket is, de csak egy bizonyos határig. A kétnyelvűség nem mehet az államnyelv rovására.

– Ez hogyan volna lehetséges?

– Úgy, hogy mondjuk egy Dunaszerdahelyen élő szlovák esetleg nem tudná elintézni szlovák nyelven a hivatalos ügyeit.

– Ezt azonban mindenki természetesnek veszi.

– Nem minden esetben. Vannak esetek, amikor a vegyesen lakott területeken a hivatali ügyintézésben gond van a szlovák nyelvvel. Ám még egyszer hangsúlyozom, nincs kifogásom az ellen, hogy a vegyes területen bizonyos hivatalos dolgokat az anyanyelvükön intézhessenek az állampolgárok. Miért ne? Végtére is magam is ilyen területen, Annamajoron (Miloslavov) lakom.

– És jól érzi magát ott?

– Nyilván nem laknék ott már tizenöt éve, ha nem érezném jól magam.

– Előfordult már, hogy egy boltba belépve valaki magyarul köszönt önnek?

– Hogyne, s ilyenkor minden gond nélkül én is magyarul köszönök vissza. Nem látok semmi problémát abban, hogy az ember néhány alapfrázist megtanuljon azon a nyelven, amelyen a helyiek kommunikálnak. Azt már azonban gondnak látom, ha az üzletben az eladó nem tudja a vevőt szlovákul kiszolgálni, ami szintén előfordult már. Ilyenkor elgondolkozom azon, hol történt a hiba, mert meggyőződésem, hogy az adott személynek is előnyére szolgálna, ha megtanulna szlovákul, esetleg németül és angolul is.

– Ez egy örök téma a kisebbségiek körében is. Biztos, hogy a probléma része, hogy a szlovákot még mindig nem idegen nyelvként tanítják a magyar gyerekeknek, holott számukra az voltaképpen idegen nyelv. Ez azonban politikailag mindig probléma volt a mindenkori oktatási miniszter számára. Most önöké a tárca, tehát ezen a téren is tehetnek valamit.

– Valóban mi delegáltuk a minisztert, a Híd pedig az egyik államtitkárt, aki ráadásul maga is egy kisebbség képviselője, ruszin. Meggyőződésem, hogy Plavcan miniszter ajtaja nyitva áll előtte. Bízom abban, hogy együtt sikerül olyan megoldást találnunk, amely lehetővé teszi, hogy a magyar óvodákban, iskolákban is megfelelő legyen a szlovákoktatás, s a jövőben ne fordulhasson elő, hogy a kasszánál ülő lány nem tud szlovákul. Azt gondolom egyébként, végső soron a magyar nemzetiségű fiatalok kárára megy, ha nem tanulják meg rendesen az államnyelvet, mert sok lehetőségtől fosztják meg magukat. És ez nem azt jelenti, hogy ne ápolják, s ne legyenek büszkék a saját nemzeti identitásukra is, úgy, ahogy mondjuk én vagyok büszke Szlovákiára vagy a szlovákokra.

– Ezek szerint megérti a nemzeti kisebbségek törekvését, hogy megtartsák az identitásukat?

– Természetesen megértem. Látva mondjuk a magyarországi szlovákság helyzetét, amely nincs abban a szerencsés helyzetben, mint az itteni magyarok, és ma nagyon nagy problémái vannak. Hogyne érteném meg…

– Azért kérdezem, mert az SNS nagyon sokáig ezzel szöges ellentétben álló nézeteket képviselt, így talán érthető egyfajta bizalmatlanság a részünkről…

Tudja, csak mosolyogni tudok azon, amikor az SNS féli kongresszusa kapcsán az Új Szó provokációról írt. Őszintén szólva, kicsit bántónak is éreztem ezt, mert semmiképpen sem szándékoztunk senkit provokálni, ellenkezőleg. Én magam nagyon szeretem ezt a vidéket, s kicsit a magaménak is tekintem.

– Akkor talán világítsunk rá arra, miből ered a részünkről ez a bizalmatlanság. Ján Slota elnöksége idején rengeteg nagyon bántó, sőt vulgáris nyilatkozat hangzott el a magyarok címére. Hogyan viszonyult ön ehhez?

Többször elmondtam már, hogy 2010-ig összesen kétszer vagy háromszor találkoztam Slota úrral, de vele kapcsolatban én is megszenvedtem a magamét, főleg, amikor átvettem utána a párt vezetését. Ma már kimondom: az SNS akkor szó szerint ki volt fosztva, a csőd szélén állt. Nekem sikerült talpra állítanom a pártot, megváltoztatnom a kommunikációját, új arcot adni neki. Nincs kedvem, se jogom értékelni, ki mit mondott a múltban, azt azonban leszögezem, hogy mindig is nagyon távol állt tőlem mindenfajta vulgarizmus, agresszivitás vagy alkoholizmus. S azt, hogy valóban szakítottunk ezzel a hagyománnyal, remélem, már bebizonyítottuk azzal, hogy egyedüli pártként megváltunk a régi elnökünktől, aki azt hitte, rajta áll és bukik az egész párt. Úgy érzem, a jelenlegi koalíció, amely közelebb visz minket egymáshoz – az SNS-t a magyar politikusok irányába és viszont, de ugyanúgy a Smert a jobboldali pártok felé –, mindnyájunk számára gazdagító, mert párbeszédre ösztönöz.

– Nem érzi mégis úgy, hogy az SNS-nek illene szimbolikusan bocsánatot kérnie Slota kirohanásai miatt?

– Azt gondolom, hogy én azért kérhetek bocsánatot, amit én magam tettem vagy befolyásolhattam. S ha visszamennénk a történelemben, s azt vizsgálnánk, mikor ki mit mondott a másikra, talán véget se érne a kölcsönös bocsánatkérések sorozata…

– Azt hiszem, ez senkinek sem ártana…

– Még egyszer. Nem vagyok hajlandó vezekelni és általánosan bocsánatot kérni azért, amit nem én követtem el. Ha a múltban bárkit személyesen megbántott bármely elődöm durva megszólalása, az SNS elnökeként elmondhatom, hogy őszintén sajnálom, és elnézést kérek. Sokszor magam is szégyenkeztem e kijelentések miatt, és méltatlannak éreztem őket a párthoz, ezért is változtattam meg az SNS-t. Ez azonban ettől még mindig az érintettek felelőssége marad, s nekik kell elszámolniuk vele. Számomra Ján Slota a múlt, és nem akarok többé foglalkozni vele.

– Rendben van, de Ján Slota része az SNS történetének, ezt nem lehet csak úgy kitörölni.

– Nézze, Ján Slotával szemben én 
a lehető legszigorúbban jártam el, ahogy csak a párt szabályzata és 
a törvény megengedte: kizártam 
a pártból, mert nemcsak a magyar 
kisebbség, hanem az SNS felé is szégyenteljesen járt el, amikor a pártot a csőd szélére sodorta. Azt hiszem, ez tényleg önmagáért beszél.

– A szeptemberben hatályba lépő szabályozás szerint számos nemzetiségi kisiskolát be kell zárni. A Híd meg akarja ezt akadályozni, támogatni fogják?

– A vegyesen lakott vidékeken egyetlen kisiskola sem lesz bezárva, sem szlovák, sem magyar tannyelvű.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »