Ellenségek kívül-belül

Ellenségek kívül-belül

A Fidesz nem fogja a 2002-es hibáját még egyszer elkövetni. Orbán Viktor mondta egy háttérbeszélgetésen, hogy a választás előtt oly megnyugtatónak tűnt az előnyük, hogy úgy vélték, elegendő egy csendes, előnymegtartó kampányt folytatniuk, és nem szükséges a negatív kampány eszközeivel élniük. Előnymegtartó kampány…?! Hiszen Orbán Viktor labdarúgó volt, ha valaki, hát ő aztán pontosan tudta, hogy a profik nem ülnek rá a félidei egy-nullra, hanem igyekeznek minél előbb, végképp térdre kényszeríteni az ellenfelüket. Az előny tartogatásának rossz vége lett. Az ellenfél nemcsak felzárkózott, nemcsak kiegyenlített, hanem – igaz, némi külső segítséggel – a győzelmet is megszerezte. Nos, ebbe a hibába még egyszer nem esik bele a Fidesz!

Most, a választás előtt hét hónappal nem egyszerűen megnyugtatóan, hanem utcahosszal vezet, józan, tárgyilagos számítások szerint aligha lehet legyőzni, de előnymegtartó kampányról, nyugodt választási küzdelemről szó sem lehet. A Fidesz már jóval a szavazás előtt rommá verné az ellenfeleit. Ezúttal él a negatív kampány eszközeivel, mással se nagyon. – Veszélyben a haza! Meg kell védeni az országot! – sulykolják. Történelmi tapasztalat, hogy háborús időkben a népek nem cserélik le a kormányt. Nálunk nincs ugyan háborús helyzet, de ez a legkevésbé sem akadálya annak, hogy azt szuggerálják a lakosságba, hogy valamiféle hadiállapot van, vagy van kialakulóban, amelyet csak a jelenlegi kormány képes feloldani. Ám minden háborús retorika lényege az a kettősség, amellyel egyfelől megnyugtatják a lakosságot, hogy ne féljenek, mert a kormány megvédi őket, másrészt hergelik is az embereket, mondván, az ellenség ravasz és alattomos, nem árt mindenkinek résen lennie. A kormányzat egyik legfőbb feladata, hogy táplálja és magas hőfokon tartsa rajongóiban a harci lángot, és a leghasznosabb ilyen célú tűzszerszám az ellenségkép faragása.

Az ellenség akkor igazán jó, ha nemcsak látható, kézzelfogható és felismerhető, mint a migránsok és Soros György, de titokzatos is, meg álcázza is magát, mint a készülőfélben lévő utcai zavargások külföldi szervezői. Ezek létét titkosszolgálati adatok bizonyítják, a titkosszolgálati adatok létét pedig Rogán Antal maga támasztja alá, akinek szavahihetősége Gyurcsányéval vetekszik. Ha már Gyurcsány szóba került, őt folyton le akarták lőni holmi titokzatos merénylők, úgyhogy amerre járt, mesterlövészek lepték el a tetőket, Fletó meg rendszeresen gyerekekkel vette körül magát, hátha így magába száll az orvlövész. A mai merénylők azonban nem valamelyik vezető személyt akarják levadászni, hanem mindjárt az egész rendszert döntenék meg. Ami azért is különös szándék egy demokráciában, mert a kormány leváltása egyáltalán nem azonos a rendszer megbuktatásával, de a kormánypárti megszólalásokban rendszeresen összemossák a kettőt. Természetesen, mivel kampány folyik, a kormányoldal nem érheti be csupán külhoni ellenségekkel, hazaiakra is szükség van. Alapvetően mindenki ellenségnek számít, aki nem Fidesz-rajongó, de nagy részük pusztán csak félrevezetett, elbutult ember, akikkel szemben a hatalom hajlandó nagyvonalúan kegyelmet gyakorolni.

No de a külföldi zsoldban álló civilnek álcázott ügynökök, azaz sötét hazaárulók, a Soros-terv végrehajtói, a készülő utcai zavargások hangadói nem érdemelnek illiberális könyörületet, örüljenek, hogy egyelőre csak pellengérre állítják őket. Gulyás Márton, Schilling Árpád, Vágó Gábor, mint a kormány első számú közellenségei, még erőszakos eszközök használatától sem riadnak vissza – a Fidesz alelnöke szerint. Ha valóban ők jelentik a legnagyobb veszedelmet a kormányra, akkor tényleg nagy a baj. De a kormány ellenük is megvédi az országot, miként minden rendű és rangú, önmagát ellenzékinek mondó alaktól és alakulattól, akik, illetve amelyek közös jellemzője, hogy csak a hatalmat akarják. Ellentétben a Fidesszel, amely kizárólag szolgálni szeretné a nemzetet. Példamutató alázattal és tisztességgel.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.16.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »