Elkészült Ferenc pápa apostoli buzdítása a családról

Ferenc pápa szombaton írja alá a családról tartott püspöki szinódust követő apostoli buzdítást, a dokumentumot húsvét után hozzák nyilvánosságra – írta a La Repubblica olasz napilap szombaton.

Az apostoli buzdítás a 2014 októberében a Vatikánban tartott rendkívüli, valamint a tavaly szintén októberben rendezett rendes püspöki tanácskozás munkájának lezárása. Az egymást követő két szinódus a család egyházi és társadalmi szerepéről, küldetéséről szólt. A témát Ferenc pápa jelölte ki nem sokkal pápává választása után.

A tavaly októberi szinódus záródokumentuma szorgalmazta, hogy az egyházfő zárja le a családról tartott kétéves munka eredményeit egy pápai dokumentummal.

A La Repubblica értesülései szerint Ferenc pápa március 19-én írja alá az apostoli buzdítást, vagyis Szent József ünnepnapján. A szöveget a Vatikán húsvét után közli. Az újság úgy tudja, a dokumentum “doktrinális törések nélkül zárja le a szinódusi munkát”: az apostoli buzdításban Ferenc pápa “egyensúlyt” teremt az egyházon belüli “konzervatív és progresszív” irányzatok között.

A La Repubblica azt írta, az apostoli buzdítás nem tartalmaz újdonságot az egyházi esküvő után elvált és polgárilag újraházasodott hívők áldozása kérdésében.

A család hivatása és küldetése az egyházban és a mai világban című tavalyi rendes szinódus munkáját a tanácskozás végén kiadott 33 oldalas, 94 pontból álló jelentés foglalta össze. A szinóduson részt vevő 270 püspök a jelentés mindegyik pontjáról külön-külön szavazott és mindegyiket kétharmados többséggel fogadta el.

A szinódus kérdései között szerepelt az egyházi esküvő után elvált és polgárilag újraházasodottaknak az áldozás szentségében való részesülése. A zárójelentés esetenkénti megítélésre, illetve az egyházba való teljes integrálásukra szólított fel, de nem tett kifejezetten említést az áldozás lehetőségéről. A püspökök elutasították a melegekkel szembeni diszkriminációt, ugyanakkor nemet mondtak az ilyen kapcsolatok házasságként való elfogadására. A dokumentum kijelenti, hogy a család a férfi és nő közötti házasságon alapul.

Mindkét szinóduson a témákat felvezető munkadokumentum (Instrumentum Laboris) és a záródokumentum (Relatio Finalis) elkészítése Erdő Péter bíboros, főrelátor feladata volt. A szinódusok újdonságát képviselte, hogy a tanácskozások részben a nyilvánosság előtt zajlottak egyenes közvetítésben.

A szinódus végén tartott záróbeszédében Ferenc pápa kijelentette: a tanácskozás talán nem szolgált kielégítő megoldással az összes nehézségre és kétségre, de megvilágította ezeket, a püspökök “félelem nélkül” közelítették meg őket, “anélkül, hogy a homokba dugnák a fejüket”.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »