Elképesztő mélységekbe süllyedt a Momentum

Megdöbbentő kijelentésre ragadtatta magát az éppen kétszázvalahányezer aláírás összegyűjtésének diadalában tobzódó Momentum nevű szervezet alelnöke.

Az még hagyján, hogy az ATV A Nap híre című műsorában a másik vendégnek meghívott Pulai András politikai elemző is azonnal cáfolta Soproni Tamásnak, a magát mozgalomnak nevező szervezet második emberének azon szavait melyekkel az olimpiai pályázattal kapcsolatos korábbi nemzeti konszenzus hiányával kapcsolatban hazudott egy jókorát.

Hírdetés

A politikai kommunikációt jól láthatóan csak most tanuló fiatal esetében még azt is elnézhetjük, hogy komoly gondot okoz számára a nemzet mint szó kiejtése.

Ám az alelnök száját az adásban elhagyta egy egészen elképesztő mondat is: „„Hadd fejezzem ki őszinte részvétemet a kormányzati papagájkommandó minden tagjának. Most nagyon nehéz dolguk van, hiszen nem kapták meg azt az eledelt, amit vissza kéne köpniük”.

Bár a stúdióban ülő műsorvezető ingerküszöbét láthatóan nem érte el a fenti kijelentés, vélhetően a magyar választók éreznék úgy, hogy a torkukon akadt valami, ha ilyen emberekbe helyeznék bizalmukat a jövőben.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »