Elképesztő játékvezetői hiba miatt bukott el a Vasas

A Vasas óvott, felvétellel bizonyította az igazát, de a versenykiírással nem versenyezhetett.

Ez állt a hazai röplabda-szövetség versenykiírásában, így aztán hiába bizonyított be a Vasas Óbuda női csapata az M4 felvételével egy elképesztő játékvezetői hibát – játszmalabdánál a bajnoki döntő első meccsén –, az óvását a múlt héten elutasították, kedden este pedig 3-0-s összesítéssel aranyérmes lett a Békéscsaba.

Történt ugyanis, hogy az első, csabai meccsen, 1:1-es játszmaaránynál a Vasas 24-22-es vezetésénél Molcsányi Rita, a hazaiak liberója – ki tudja, milyen megfontolásból – utánafutott a saját maga által feladott labdának, és továbbjátszotta. Ilyet, ugye, nem szabad csinálni, ezt megtanuljuk már az általánosban, de Molcsányi Rita megoldása bejött a bíróknak. A Békéscsaba megnyerte a labdamenetet, miután a játékvezetők – konzultáció után – megadták a pontot. Ezek után a csabaiak a játszmát megfordították, a meccset megnyerték.

Aztán a következő két mérkőzést is, így kedden megünnepelhették a bajnoki címüket. Nem érdemtelenül jutottak el az aranyhoz (nyolcból nyolcszor verték meg a szezonban a Vasast), csak egy kicsit jogtalanul.

Illetve jogosan, ha a versenykiírást nézzük.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 27.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »