Elképesztő felvétel: direkt a szembe sávban ment az autós, hogy ijesztgessen

Legalább tizenegyszer szorította le a szemből érkező autósokat a Sopron környéki ámokfutó – közölte honlapján az Ügyészség.
 

A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a Sopronhoz közeli illetőségű férfi a szembejövők megijesztése végett tért át autójával rendszeresen, nagy sebességgel a menetirány szerinti baloldalra, és ezzel megállásra, lehúzódásra kényszerítette a többi autóst.

Hírdetés

A 31 éves elkövető 2015 márciusa és novembere között legalább tizenegy alkalommal veszélyeztette a szembejövők életét a 84-es számú és a 85-ös számú főúton, valamint egy alkalommal 8117 számú úton.

A vétlen vezetők lehúzódtak az útról, megálltak, útpadkára hajtottak, az ütközést ezáltal kerülték el. Előfordult, hogy az elkövető járműve így is csak 15-20 cm oldaltávolsággal haladt el a sértett autója mellett.

A vádlott a sértettek leszorítása után sem mindig tért vissza azonnal a saját forgalmi sávjába, hanem a másik sávban haladt tovább. Előfordult, hogy az elkövető az ütközés előtti pillanatban egyetlen kormánymozdulattal olyan hirtelen tért vissza a saját sávjába, hogy az autója megbillent.

Az ügyészség a lakhelyelhagyási tilalom alatt álló vádlottat tizenegy rendbeli közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »