Elkapták az Iszlám Állam hírhedt hóhérát?

Brit médiafelületeken is megjelent csütörtöki értesülések szerint a szíriai kormányerők elfogták az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorcsoport leghírhedtebb hóhérát.

A Daily Mail című konzervatív brit napilap, illetve a Metro brit kiadásának honlapján megjelent egy videofelvétel, amely állítólag a Buldózer néven emlegetett hóhér elfogását mutatja. A felvételen egy hatalmas termetű ember látható, ahogy félmeztelenül, hátrakötözött kézzel fekszik egy teherautó platóján.

A felvételhez fűzött beszámoló szerint sem az elfogott neve, sem nemzetisége nem ismert. A Daily Mail szerint a 130 kilós hóhér többtucatnyi ember lefejezéséért felelős. A lap online felülete közöl egy fotót, amelyen a Buldózer egy karddal lefejez egy tizenéves fiút, akinek az volt a bűne, hogy nyugati popzenét hallgatott.

Ezen a képen a hóhér arcát is eltakaró fekete öltözetben látható, de a lap közzétett egy videofelvételt is, amelyen egy hasonló testalkatú férfi katonai ruhában, egy utca közepén készül foglyok lefejezésére; ezen látszik az arca is, amely hasonlít az elfogott férfiéhez. A hóhér a gyilkosságokon kívül a lap által közölt beszámolók szerint megcsonkított sok gyereket, akik nem akartak fegyverrel harcolni az Iszlám Állam soraiban.

A brit beszámolók szerint a Buldózer az Iszlám Állam tavaly megölt, brit állampolgárságú, hasonlóan brutális kivégzőjének egyik utódja lehetett. A 27 éves Mohammed Emwazit az amerikai légierő ölte meg novemberben Szíriában, drónok bevetésével.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »