Eljutottunk oda, hogy az ördögűzőkről beszélt az államtitkár a magyar parlamentben

Eljutottunk oda, hogy az ördögűzőkről beszélt az államtitkár a magyar parlamentben

Felszólalásában furcsán keveredett a valóság és a szürreális tartalom. Például: Európa Ferenc pápa szerint is egy nagy család, és nem szabad nyitva hagyni éjszakára a kaput, mert jönnek a betörők. 

Illetve a sátán legnagyobb támadása az egyház ellen a családok elleni támadás lesz. Innen valahogy Soros Györgyhöz is eljutott a képviselő, aki szerint a sátán ellen a rózsafüzér a megfelelő eszköz, a nemzeti konzultáció pedig a megfelelő alkalom, hogy elmondjuk, mit gondolunk a Soros-tervről.  

De szóba kerültek az ördögűzők is, pontosabban a „legtöbb ördögűző”, akik szintén Ferenc pápa és II János Pál pápa véleményét képviselik.

Hírdetés

Azt sajnos nem tudtuk eldönteni, hogy mit szedhetett a képviselő, de arra voltak tippjeink, hogy mit hallgathatott, hogy ilyen világbéke hangulatba került.

Ez a tippünk:

Az viszont már a magyar demokrácia, közbeszéd szegénységi bizonyítványa, hogy Rétvári Bence államtitkár nem együttérzően megölelte volna kormánytársát, hanem érdemben válaszolt is neki – a bevándorlás rossz.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »