Elismert edző Pesten a nemzetközi bundabotrány ötödrendű vádlottja

Borgulya István a XVI. kerületi Ikarus trénere, a legmagasabb képesítéssel bír, és nagyon elégedettek vele.

Borgulya István életét az idén az ötös szám határozza meg. A nemzetközi fogadási csalásban ötödrendű vádlottként érintett egykori Honvéd-labdarúgó öt éve dolgozik a budapesti bajnokság első osztályában (BLSZ I) szereplő, XVI. kerületi Ikarus edzőjeként, munkáját pedig, mint a Bors cikkéből kiderül, nem kis sikerek övezik, negyedik helynél rosszabb pozícióban még nem végzett csapatával.

A legmagasabb edzői papírral bíró egykori csatár 2012-ben még előzetes letartóztatásban volt, onnan kikerülve azonban rögvest munkához látott Pesten – a vádirat szerint a 2011. május 22-i Lecce–Lazio olasz bajnoki meccs manipulálásában pénzfutárként vett részt.

– Fenntartom, ott voltam az említett olasz bajnokin, de mi ezzel a gond? Nem mehetek ki egy külföldi meccsre? Egyébként egyáltalán nem foglalkozom a bundaüggyel, terhelő vallomást senki nem tett rám, de kellemetlen, hogy évek óta tárgyalásokra kell járnom – árulta el a Borsnak Borgulya, akinek az Ikarusnál senki nem tesz szemrehányást az ügy miatt.

Az Ikarust 2013-ban bajnoki címig vezette, de abban az évben pechére épp olyan volt a rendszer, hogy még egy osztályozót kellett játszani az NB III-ba jutáshoz, azt pedig elveszítette a csapat. Jelenleg a korábbi hazai bundabotrányban érintett REAC és az újpesti fakócsapat ellen próbál helytállni.

Az Ikarusnál egyébként nem izgatják magukat amiatt, hogy Borgulyának tárgyalásokra kell járnia, a munkájára tekintenek, azzal pedig meg vannak elégedve, a legígéretesebb labdarúgóknak külön edzéseket tart.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »