Elhunyt Torgyán József

Meghalt Torgyán József egykori földművelésügyi miniszter, ügyvéd. 1932-ben született Mátészalkán. 2002-ig volt a kisgazdapárt elnöke, 1998 és 2001 között földművelésügyi miniszter. Nemrégiben jelent meg Visszaemlékezéseim – Száll a turul fészkére című könyve.

– Miután mocsoknak tartom a mai politikát, és novemberben már 84 éves leszek, nem kívánok a politikába visszatérni. Viszont olyan mérhetetlenül sok szeretetet kaptam a feleségemmel együtt a magyar néptől, amit képtelenség lenne visszaadni. Ezért elhatároztam, hogy közreműködöm a kisgazdapárt feltámasztásában, s addig a szememet le nem hunyom, amíg ezt el nem érem. Részt venni már nem szeretnék a párt működésében és a politikában, mert engem csak egyszer lehet hátba szúrni. És olyan nagy bajok vannak az országban, amelyeket már csak fiatal emberek képesek helyrehozni. (…) Hogy (hazánk) sikeres ország lehessen, ahhoz a belső kiegyezésnek is meg kell történnie. A baloldalnak be kell látnia, hogy ahogy az Amerikai Egyesült Államok, Németország, Franciaország, Izrael elképzelhetetlen nemzeti gondolatok nélkül, Magyarország is elképzelhetetlen a nemzeti gondolatok dominanciája nélkül – mondta Torgyán József tavaly tavasszal, a Magyar Nemzet Magazinnak adott interjújában.

Hírdetés

Az egykori minisztert decemberben szívproblémákkal kórházban kezelték. Vasárnap reggel otthonában, szűk családja körében hunyt el.

Torgyán József kertjében, 2016 augusztusában

Torgyán József kertjében, 2016 augusztusában


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »