Elhunyt Tempfli József nyugalmazott megyéspüspök

Elhunyt Tempfli József nyugalmazott megyéspüspök

Nyolcvanhatodik életévében elhunyt Tempfli József nyugalmazott nagyváradi római katolikus megyéspüspök – adta hírül szerdán a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség.

„A nagyváradi megyéspüspök és a Nagyváradi Székeskáptalan, valamint az egyházmegye papsága szomorú szívvel tudatja, hogy 2016. május 25-én Nagyméltóságú és Főtisztelendő Tempfli József nyugalmazott nagyváradi római katolikus megyéspüspök, életének 86., papságának 54., püspökségének 27. évében, hosszú betegség után, szentségekkel ellátva elhunyt” – szerepel a kronika.ro-hoz eljuttatott közleményben.

A püspökség közölte, Tempfli József földi maradványait május 29-én, vasárnap 15 órakor ravatalozzák fel a nagyváradi székesegyházban, majd 18 órakor szentmisét mutatnak be lelki üdvéért. A nyugalmazott püspököt május 30-án, hétfőn a 11 órától tartandó engesztelő gyászmisét követően a nagyváradi székesegyház kriptájában helyezik örök nyugalomra. „Emléke és nehéz időkben tanusított rendíthetetlen hitvallása mindannyiunk számára feladat és kötelesség!” – szerepel a Böcskei László megyéspüspök, Fodor József pápai prelátus, nagyprépost és a rokonság által kibocsátott nekrológban, amelyben arra kérik a gyászolókat, hogy koszorúk helyett imával és egy szál virággal fejezzék ki tiszteletüket az elhunyt püspök iránt.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »