Elhunyt A szarvasvadász rendezője, Michael Cimino

Elhunyt A szarvasvadász rendezője, Michael Cimino

77 éves korában elhunyt szombaton A szarvasvadász rendezője, Michael Cimino. A hírt Thierry Fremaux, a Cannes-i Filmfesztivál igazgatója tudatta Twitteren.

Michael Cimino mindössze nyolc filmet jegyez rendezőként. Első rendezése az 1974-ben a Clint Eastwood és Jeff Bridges főszereplésével készült Villám és Fürgeláb című vígjáték volt. A legnagyobb sikere pedig A szarvasvadász: az 1978-as filmek forgatókönyvírója és producere is volt egyben. A mozi öt Oscar-díjat nyert, köztük a legjobb film és a rendezés díját, valamint a legjobb operatőrnek járó elismerést, amit a januárban elhunyt Zsigmond Vilmos érdemelt ki.

A rendező a Golden Globe-díjat is bezsebelhette a vietnami háború poklát bemutató filmért. A főszereplők Robert De Niro, Christopher Walken és John Savage voltak. A film a szocialista országokban tiltólistára került, de például Jane Fonda és Julie Christie is rasszizmussal vádolta a rendezőt a vietnamiak negatív bemutatása miatt.

A szarvasvadász sikere tette lehetővé, hogy Cimino újabb nagy lehetőséget kapjon: az 1980-ban bemutatott monumentális, csaknem négyórás westernt, A mennyország kapuját is Zsigmond Vilmos fényképezte. A film azonban akkora anyagi bukás lett, hogy a forgalmazó, a United Artists csődbe jutott miatta, és végül a MGM vásárolta fel a film bemutatását követő évben. A film a wyomingi vagy más néven Johnson megyei polgárháborút dolgozza fel: a fegyveres konfliktus az 1890-es évek elején a helyi földbirtokosok és az újonnan érkezett kelet-európai bevándorlók között robbant ki a Johnson megyei Wyomingban.

Ciminót A mennyország kapuja után sem kísérte a szerencse: a nyolcvanas és a kilencvenes években rendezett filmjeivel nem aratott különösebb szakmai vagy anyagi sikert. 2013-ban jelent meg A mennyország kapuja felújított változata; ekkor már jobb kritikákat kapott, mint a bemutatása idején, az angol és amerikai sajtó ma már sokkal inkább a film mestermű voltát hangsúlyozza, mint az egykori bukás emlékét.

Vasárnap a BBC-nek a művész barátja és korábban ügyvédje, Eric Weissmann azt mondta: Los Angeles-i lakásában találták holtan az Oscar-díjas művészt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »