Elhagyott hazájában már gyilkolt is a perverz afgán – kiutasítani nem lehet, hisz Magyarországon oltalom alatt áll

Elhagyott hazájában már gyilkolt is a perverz afgán – kiutasítani nem lehet, hisz Magyarországon oltalom alatt áll

Mint azt korábban megírtuk, mindössze negyven napi elzárásra ítélték azt az afgán férfit, aki az elmúlt héten kétszer is szeméremsértő módon mutogatta magát a bicskei befogadóállomás közelében. A Bicskei Járásbíróság szerdai ítéletében megállapította, hogy a férfi május 24-én a befogadóállomáson az ott ápolónőként, illetve szociális munkásként dolgozó sértetteknek mutogatta altestét, továbbá bement a helyi dohányboltba, ahol az eladónő előtt az alsónadrágjába nyúlt, és szeméremsértő magatartást tanúsított.

Az ítélet tökéletesen jellemzi a mai állapotokat, hiszen míg a kormány csak szavakban védi az országot (naponta több százan jönnek át illegálisan a határon), az igazságszolgáltatás egy komoly ítélettel üzenhetett volna a betolakodóknak, ám ez a nevetséges döntés nem fogja őket elrettenteni attól, hogy legközelebb se tartsák be a helyi normákat – állapítja meg közleményében Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke.

Z. Kárpát szerint emlékezetes, hogy egy papírpohár eldobásáért nemrég több év börtön járt egy magyar állampolgárnak, a migránsok pedig gyakorlatilag komoly következmények nélkül zaklathatják a lakosságot.

A Jobbik szerint a kormánynak nem a plakátokra kéne milliárdokat költenie, hanem fel kéne végre állítani az önálló határőrséget, amely többek közt az ilyen eseteket is megelőzhetné.

Embert is ölt már az oltalmazott

Utóbb kiderült, hogy hazájában gyilkolt is a Magyarországon oltalmazott szégyentelen.

Emberölésért 5 és fél év börtönbüntetést kapott az egyébként mentális problémákkal kezelt férfi – írta a Ma.hu a Tényekre hivatkozva.

A szegedi bíróság már kitiltotta az országból a férfit határzár rongálása miatt. A bírósági végzést azért nem lehet végrehajtani, mert a férfi Magyarországon oltalom alatt áll.

A bicskei emberek általánosságban attól félnek, hogy a "menekültek" összebalhéznak a táborban, akkor ők is megszenvedhetik az incidenseket.

(Kuruc.info)

Korábban írtuk: Negyven nap elzárást kapott a magamutogató afgán – mert ennyiből tanulni szoktak ám

Előzmények:

Onanizáló afgán oltalmazott: örülhetnek, hogy nem erőszakoltam meg az eladónőt

Megérte oltalmazni az afgán ösztönlényt: dohányboltban adta elő önkielégítő-magánszámát


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »