Elfogták a gödöllői rablógyilkosság elkövetőjét – NEVES CIGÁNYZENÉSZ AZ ELKÖVETŐ

A rendőrség elfogta annak az autórablásnak a gyanúsítottját, aki a bűncselekmény elkövetése során egy fiatal nő halálát okozta csütörtökön éjjel Gödöllőn – közölte a rendőrség honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) pénteken.

Magyar Menedék - Nemzeti Könyvhét

A gödöllői Sz. Lajos, aki ellen korábban körözést adtak ki, pénteken délután egy isaszegi sörözőben került rendőrkézre. A gyanú szerint a 35 éves férfi el akarta vinni a sértett autóját, rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás ellene.

A tájékoztatás szerint egy 24 éves gödöllői nő csütörtökön késő este állt meg az autójával a háza előtt, majd kiszállt a kocsijából, hogy a kaput kinyissa. Ekkor a férfi beült az autóba és megpróbált elhajtani a helyszínről. A sértett ezt meg akarta akadályozni, azonban az autó az út melletti árokba sodródott, maga alá temetve a sértettet. A nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

A gyanú szerint a férfi ezt követőn kiszállt az autóból, majd elmenekült a helyszínről. A gyanúsítottat előállították a Gödöllői Rendőrkapitányságra, ahol kihallgatják – közölte a PMRFK. Az áldozat a Turay Ida Színház munkatársa volt, a rabló pedig CIGÁNYZENÉSZ, hegedűművész, az egyik videomegosztó csatornán több felvételen szerepel.

ATV


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »