Elfogták a brüsszeli kalapos terroristát?

Elfogták a párizsi támadások utolsó, szökésben levő merénylőjét, akiről azt rebesgetik belga források, hogy ugyanaz a férfi, aki a brüsszeli reptéri robbantás után kalapban és világos kabátban menekült be a belvárosába. A 31 éves Mohamed Abrinit Belgiumban vették őrizetbe.

Elfogták Belgiumban a 2015 november 13-ai párizsi terrortámadások utolsó szökésben levő tagját – állítja a belga állami televízió.

Őrizetbe vették a nemzetközi körözés alatt álló, 31 éves Mohamed Abrini belga állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy a tavaly novemberi, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek egyik kitervelőjének, Salah Abdeslamnak a bűntársa volt.

A VRT pénteki közlése szerint feltehetően ő volt a harmadik, még szökésben lévő brüsszeli repülőtéri merénylő is, akinek menekülési útvonalát a napokban modellezték a hatóságok, szintén köztéri kamerák felvételei alapján.

A belga hatóságok és a rendőrség egyelőre még nem erősített meg a televíziós csatorna értesüléseit.

Mohamed Abrini november  óta Európa egyik legkeresettebb terroristája. A párizsi terrortámadások előtt pár nappal biztonsági kamerás felvételek készültek róla és Salah Abdeslamról egy benzinkútnál.

Fotó: EPA

Fotó: EPA

 Több embert őrizetbe vettek 

Több embert őrizetbe vettek pénteken a március 22-én Brüsszelben elkövetett terrorcselekmények kapcsán zajló nyomozás keretében – közölte a belga szövetségi ügyészség.

A testület megerősítette, hogy a nap folyamán a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a brüsszeli Maelbeek metróállomásban elkövetett, a hivatalos információk szerint 32 halálos áldozattal járó merényletek kapcsán több embert is elfogtak, további információt azonban nem közölt.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »