Elfogadhatatlannak tartotta az I. világháború utáni békefeltételeket John Maynard Keynes

Elfogadhatatlannak tartotta az I. világháború utáni békefeltételeket John Maynard Keynes

Hetven éve, 1946. április 21-én szívroham következtében, a délkelet-angliai Firle-ben hunyt el John Maynard Keynes angol matematikus és közgazdász, a modern makroökonómia megteremtője, a múlt század egyik legnagyobb hatású elméleti közgazdásza. 

1883. június 5-én született Cambridge-ben. Apja is neves elméleti közgazdász, anyja író, szociális reformer, Cambridge első női polgármestere volt. Keynes Etonban, majd a Cambridge-i King’s College-ban matematikát és humán tudományokat tanult, disszertációját valószínűségszámításból írta. 1905-től három évig közszolgálatot vállalt, majd Cambridge-ben tanított. Az első világháború idején a kincstár alkalmazásában állt, a versailles-i békekonferencián a brit delegáció tanácsadója volt. Mivel a békeszerződéseket elfogadhatatlannak tartotta, lemondott, A béke gazdasági következményei című munkájában pedig kifejtette, hogy a békefeltételek büntető jellegűek, szétzilálják a háború előtti kapcsolatokat, Európa fejlődési bázisát teszik tönkre.

Visszatért a tanításhoz, de a tőzsdén is ügyletelt, és sikeres befektetéseivel hatalmas vagyonra tett szert. 1925-ben feleségül vett egy orosz balerinát, 1936-ban Cambridge-ben színházat alapított. Sokat publikált, 1911 és 1945 között főszerkesztője volt az Economic Journal című folyóiratnak. 1923-ban közzétett, Rövid értekezés a pénzügyi reformról című művében a háború utáni hiperinflációt elemezte, s kétségbe vonta, hogy a monetáris politika automatizmusai képesek a pénz értékét stabilan tartani. A gazdasági folyamatok rövid távú elemzésére helyezte a hangsúlyt, híressé vált szavai szerint: “A hosszú táv csalóka vezető jelen ügyeink vitelében. Hosszútávon mindnyájan halottak vagyunk.”

Szovjetunióbeli útját követően, 1926-ban adta ki A szabad verseny vége című pamfletjét, amelyben élesen támadta a liberális gazdaságpolitikai felfogást, és az állami beavatkozás mellett érvelt. 1930-ban jelent meg első összefoglaló gazdaságelméleti műve, a kétkötetes Értekezés a pénzről. Ebben a ciklikus mozgások természetét vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy megfelelő, főleg a kamatláb alakulását befolyásoló monetáris politikával a megtakarítások és a beruházások egyensúlyba hozhatók.

1936-ban adta ki gazdaságelméleti főművét A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete címmel, melyben azt az “általános esetet” vizsgálta, amely a gazdaságot minden helyzetben jellemzi. Keynes szerint a piaci automatizmusok nem képesek biztosítani a gazdaság egyensúlyát és a teljes foglalkoztatottságot. Úgy vélte, hogy a “kényszerű munkanélküliség” és a “részleges foglalkoztatottság” mellett is kialakulhat egyensúly kereslet és kínálat között. Kiemelte a gazdaságot mozgósító beruházások szerepét a megtakarításokkal szemben, központi tényezőnek az összkeresletet, a befektetők, a fogyasztók és a közületek együttes kiadásait tartotta: ha ez alacsony, akkor a forgalom és a munkahelyek száma csökken, ha viszont elég nagy, akkor jól működik a gazdaság.

Válság idején az állam fiskális eszközökkel (például infrastrukturális beruházásokkal) mesterségesen is fenn tudja tartani a hatékony keresletet – hirdette -, s ezzel közelíteni tudja a gazdaságot az egyensúlyhoz és csökkenteni a munkanélküliséget. Úgy vélte, hogy enyhe visszaesés idején a hitelek könnyítése, a kamatcsökkentés a gyógymód, súlyosabb válságnál közmunkákra vagy az érintettek anyagi támogatására van szükség, akár a költségvetési hiány árán is. Keynes vizsgálódásai makroökonómiai jellegűek voltak, s bár a terminus technicus nem tőle származik, lényegében tőle eredeztethető a mikro- és a makroökonómia szisztematikus megkülönbözetése: az első egy iparág vagy vállalat elméletével foglalkozik, a második a termelés és foglalkoztatás egészével. A háború finanszírozása (1940) című művében a magasabb adók mellett érvelt a háborús terhek finanszírozására, tartva attól, hogy különben meglódul az infláció.

Az Egyesült Államokban Keynes elmélete szolgált a nagy gazdasági válság idején a roosevelti New Deal alapjául, elgondolásait a második világháború után a nyugati demokráciák is sorra elfogadták. A világégés után úgy vélekedett, hogy nem szabad tőkét kivonni a legyőzött országokból, fékezni kell a valutaleértékelések versenyét, s közös alapra van szükség, amely segíti a rossz fizetési mérleggel rendelkező államokat. Fontos szerepet játszott az 1944. évi Bretton Woods-i konferencián is, ahol létrehozták a Világbankot és a Nemzetközi Valutaalapot.

Keynest megválasztották a Királyi Közgazdasági Társaság titkárává, az Ökonometriai Társaság elnökévé, a nagy gazdasági válság éveiben több elemző és tanácsadó testület tagja volt. 1941-ben kinevezték az angol központi bank igazgatójává, 1942-ben bárói rangot kapott. A múlt század egyik legnagyobb hatású elméleti közgazdásza 1946. április 21-én, hatvankét éves korában hunyt el a délkelet-angliai Firle-ben szívroham következtében. Nézeteinek egyik legnevesebb továbbvivője a magyar születésű angol közgazdász, Káldor Miklós (Lord Nicholas Kaldor) volt.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »