Elfogadhatatlannak tartja a debreceni Jobbik a képviselőjük közgyűlési kiszólását

A hajdú-bihari megyeszékhely közgyűlése elé a hátrányos helyzetű, jól tanuló, tehetséges gyerekek továbbtanulását támogató Arany János Tehetséggondozó Program került. A négytagú Jobbik-frakció támogatta a kezdeményezést, ám a párt egyik képviselője Ágoston Tibor nemmel szavazott, mert véleménye szerint az egyik támogatandó diák a három feltételből kettőnek nem felel meg. Döntését így indokolta:

„Hogyha egyszer azt mondjuk, hogy Arany János Tehetséggondozó Program, akkor az a tehetségekről gondoskodjon, és nem olyanokról, akiknek esélyt akarunk adni arra, hogy majd megmutassa, hogy ő tehetséges-e vagy nem. Vagy pedig csináljunk egy olyan programot, aminek mondjuk Rostás Winnetou lesz a neve, és felzárkóztató program.” 

Állítása szerint a gyerekek származásáról nem tudott, ám szavait sokan rasszista felhangúnak értékelték. 

Hírdetés

A képviselő kiszólását a debreceni Jobbik-frakció vezetője, Kőszeghy Ábel vasárnapi közleményében „elfogadhatatlannak” nevezte, amellyel

„a többi debreceni jobbikos képviselő nem tud és nem is kíván azonosulni.”

A párt helyi szervezete belső vizsgálatot indít, amelynek a közlemény szerint „következménye lesz”.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »