„Életveszélyben” a szervátültető központok

„Életveszélyben” a szervátültető központok

Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséghez (ANI) fordul az egészségügyi minisztérium az Országos Szervátültetési Ügynökségnél (ANT) tapasztalt szabálytalanságok és összeférhetetlenségek miatt, valamennyi központot ellenőrzik – jelentette be szerdán Vlad Voiculescu.

szervat55_b

A tárcavezető elmondta, a minisztérium ellenőrző testülete októberben szúrópróbaszerűen szállt ki a brăilai, gyulafehérvári, ploieşti-i és resicabányai központba, és mindeniknél súlyos rendellenességeket észlelt. Többek között hiányzott az infrastruktúra, például nem volt megfelelő felszerelésük az agyhalál beálltának megállapítására. Valamennyi akkreditált központot meg fognak vizsgálni.

Voiculescu többek között azt rója fel a szervátültetési ügynökségnek, hogy nincs szabályzat a szervek kivételére, és nem vezet listát a kioperált szervekről. Emellett egy uniós projekt kapcsán is összeférhetetlenségre derült fény, nyilatkozta a miniszter. Emellett okirat-hamisítás és hamis okiratok felhasználása miatt is vizsgálódnak az ügynökségnél, tette hozzá Voiculescu.

A vádakra reagálva Radu Deac, az Országos Szervátültetési Ügynökség elnöke leszögezte, az által a vezetett intézményben úgy szervezik meg a munkát, hogy „elérjék a repülőt”. „Kell egy repülő, amivel gyorsan eljuthatunk a donorhoz” – mutatott rá a hiányosságokra, hozzátéve, hogy Romániában legalább két tüdőátültető központra lenne szükség. Elmondta, idén tíz szívátültetést végeztek, és valamennyi páciens túlélte a műtétet. Deac a miniszter kifogásaira válaszként kifejtette, hogy a listát csak egy módon lehet összeállítani. „Most a listákat a központok vezetik, nem avatkozom bele a munkájukba. De kérdem én, van valami gond a szervátültetésekkel? Ha van egy szívünk, oda visszük, ahol szükség van rá” – hangsúlyozta az ügynökség elnöke.

Az ellenőrzött szervátültető központok egyike a gyulafehérvári megyei sürgősségi kórház, ennek menedzsere, Nicoleta Coşarcă úgy nyilatkozott: felmérésszerűen ellenőrizték őket, úgy állapítottak meg hiányosságokat, hogy idén egyetlen szervet sem operáltak ki. „Az ellenőrzést nem a helyszínen végezték, hanem felmérésszerűen. Gyanítom, elővették az iratcsomót, és látták, hogy bizonyos dolgok nem felelnek meg, pedig az illetékesek, akik akkreditálták az intézményt, úgy találták, hogy rendben vannak” – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek az intézményvezető. Elmondta, a szaktárca nem értesítette őket a rendellenességekről, senki sem közölte velük, hogy milyen okból akarják megvonni az intézmény akkreditációját.

„Mi idén egyetlen kifizetést sem eszközöltünk, semmiféle tevékenységünk nem volt a transzplantációs program keretében” – jelentette ki az igazgató, rámutatva, hogy az intézményben sem szervátültetést, csupán szervek kivételét végzik, erre is van engedélyük. Hangsúlyozta, donor hiányában idén nem került sor ilyen műtétre, azonban az erre a célra kiutalt pénzalapot sem használták fel. „De nem fizettük a csapatot sem, tehát egyetlen lejt sem használtunk fel a kiutalt alapokból, ellenkezőleg, visszautaltuk a pénzt” – mondta Coşarcă, aki szerint a múltban is csupán a fogyóeszközökért és -anyagokért fizettek. Az igazgató úgy vélte, az ellenőrző testületnek közölnie kellett volna az intézménnyel az esetleges rendellenességeket, ezzel szemben a szaktárca értesítette őket arról, hogy megvonhatják tőlük az akkreditációt.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »