Elérjük a 10 milliárdot, közben Európa összemegy

A Föld lakosságának túlnyomó része Afrikában és Ázsiában él majd, Európában pedig kevesebb ember lakik majd, mint most.

A világ vitathatatlanul egyik legégetőbb problémája a népességrobbanás, ezt felismerve az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 1989-ben július 11-ét a Föld népesedési világnapjává nyilvánította, miután becslések szerint két évvel korábban, 1987-ben ezen a napon érte el a világ népessége az 5 milliárd főt. A szervezet honlapja felhívja rá a figyelmet, hogy évente 83 millió lélek adódik hozzá a Föld populációjához. Az indiai The Economic Times számításai szerint másodpercenként 4,2 ember születik, míg 1,8 hal meg, mindez azt eredményezheti, hogy 2030-ra 8,6 milliárd, 2050-re 9,8 milliárd, míg 2100-ra 11,2 milliárd lakosa lesz bolygónknak.

Afrika irányába billen a mérleg

Az ENSZ előreszámítása szerint Ázsia továbbra is a legnépesebb földrész marad, de súlya a jövőben várhatóan csökken, miközben Afrika aránya jelentősen megnő – írta korábban a KSH. A gyarapodás mértéke eddig is ez utóbbi kontinensen volt a legnagyobb: 1950 óta 5,3-szeresére emelkedett a földrész lakosainak száma, 2050-re a jelenlegi népességszáma megduplázódik, a század végére meghaladja a 4,3 milliárd főt. 2100-ra a világ népességének előrebecsült 39%-os aránya él majd Afrikában, ami alig marad majd el Ázsia 44%-ától.

Forrás: KSH

Forrás: KSH

Világszerte 225 millió nőtől van megtagadva a tudatos családtervezés és a fogamzásgátlás, amit az ENSZ már korábban alapvető emberi jognak nyilvánított. Ezen nők nagyrésze a világ legszegényebb 69 országában él – hívja fel a figyelmet a szövetség honlapja. Hozzáteszik, hogy a Családtervezési csúcs idén egy napra esik a Föld népesedési világnapjával, előbbi egyik célja pedig, hogy 2020-ra további 120 millió nő számára adja meg a lehetőséget, hogy hozzáférhessen a családtervezés jogához.

Európa egyre csökken

Mindeközben Európa súlya folyamatosan csökken, az 1950-es 22%-os aránya 2016-ra 10%-ra, 2100-ig további 4 százalékponttal, 6%-ra zsugorodik – hívja fel a figyelmet a statisztikai hivatal írása. Az öreg kontinensnek nemcsak részaránya, hanem népességszáma is csökken, 2050-ig 32, az azt követő ötven évben további 61 millió fővel. A század utolsó ötven évében Európán kívül még Ázsia, Latin-Amerika és Karib-szigetek népességszámában is mérséklődés várható, de az öreg kontinens az egyetlen földrész, ahol már 2050-ben alacsonyabb számot prognosztizálnak, mint a jelenlegi érték.

Forrás: KSH

Forrás: KSH

Európa ezenfelül az elöregedéssel is küzd, ugyanakkor régiónk rosszabb képet mutat a nyugatinál. Míg utóbbiban a magasabb a termékenység és hosszabbak az életkilátások addig a bevándorlással is fiatalodik a társadalom. Mindez tovább rontja a „keleti blokk” helyzetét, hiszen ez itt elvándorlásként és gyorsuló elöregedésként csapódik le.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »