Egyre több politikus áll a „radikális zsarolók” mellé

Egyre több politikus áll a „radikális zsarolók” mellé

Ellenzéki politikusok mellett egy fideszes polgármester is szembehelyezkedik Tarlós Istvánékkal.

Amint arról már beszámoltunk, a Magyar Kerékpárosklub szerint Tarlós István főpolgármester olyan kerékpáros infrastruktúra-fejlesztéseket csinálna vissza, amelyek az elmúlt években megkönnyítették a bringások életét. Úgy vélik, hogy Tarlós ezzel a hetvenes évekbe veti vissza a fővárost.

Megszereztek egy városházi iratot is, amelynek tartalmáról itt számoltunk be bővebben, ismertetve a Magyar Kerékpárosklub, az Egységes Közlekedési Szakszervezet, a Fővárosi Önkormányzat – amely radikálisoknak és zsarolóknak nevezte a bringásokat –, valamint Vitézy Dávid egykori BKK-vezér véleményét az ügyben.

A jövő útja

A főpolgármesteri utasítás városházi információink szerint csak előkészítésről, nem végrehajtásról szól, még várhatóak egyeztetések az ügyben, így a feltüntetett lépéseket egyáltalán nem biztos, hogy meg is valósítják. Tarlós István a Magyar Nemzetnek ezzel kapcsolatban azt mondta, csak felszámolják a balesetveszélyes és értelmetlenül párhuzamos közlekedési helyzeteket, a közlekedésfejlesztési Balázs Mór-terv módosításait pedig szakértők vizsgálják meg. Az utasításban feltüntetett felelősök között Riz Levente XVIII. kerületi fideszes polgármester neve is feltűnt, ezt csalódásként értékelte a Magyar Kerékpárosklub.

A 27/2016 sz. főpolgármesteri utasítás, amelyet az I bike Budapest szerzett meg kedden Fotó: Magyar Kerékpárosklub

Rákosmente polgármestere szerda délután közleményben reagált, amelyben azt bizonygatta, mennyire bringapárti, és hogy kerülete már ötször lett kerékpárosbarát település a fejlesztések miatt. Kijelentette: „Az egyik legjobb európai trendnek tartom a városi bringázás terjedését. Budapest is végre előrelépett az elmúlt néhány évben, meggyőződésem, hogy ezen az úton kell továbbmennie a fővárosnak. Ez a jövő útja Európában.” Riz állítása szerint semmi olyan intézkedést nem támogat, amely visszalépést jelenthet, ezen meggyőződését pedig a Budapest vezetésének is kifejtette. Leszögezte:

„Minden fórumon – a Fővárosi Önkormányzat értekezletein, belső vitáiban is – a bringások mellett álltam ki.”

Ellenzéki politikusok is felemelték szavukat

A Párbeszéd Magyarországért aggasztónak tartja a tarlósi tervekkel kapcsolatos híreket – írta közleményében Karácsony Gergely PM-es zuglói polgármester. Szerinte ma már minden nagyvárosban a kerékpárosok és a bringások érdekeit tartják szem előtt a városfejlesztési programok kidolgozásánál. Karácsony kiemelte: Budapest levegője minden harmadik napon egészségkárosító szintű,

„a főpolgármester mégis ismét az autózást kívánja segíteni, pedig a fővárosi utazások 70%-a nem autóval történik”.

A PM ezért felszólította a fővárost, hogy vegye figyelembe a lakók egészségét és a közlekedők érdekeit. „Ne szítsa tovább felelőtlenül az ellentétet, mert nem »autósok« és »kerékpárosok« vannak, hanem közlekedő emberek” – írta Karácsony.

A Magyar Szocialista Párt sztenderd – és rendre elbukó – főpolgármester-jelöltje, Horváth Csaba is megnyilatkozott az ügyben.

„Tarlós István fordítva ül a lovon. Vagy a biciklin. Vagy valamin, de hogy nem előre néz, az biztos”

– írta Facebookon Horváth, aki szerint a főpolgármester tevékenysége minden budapesti közlekedő számára kártékony. Szerinte Tarlós nem veszi figyelembe, hogy az elmúlt két-három évtizedben megtízszereződött a budapesti bringások száma, és hogy ez már közlekedési alternatívának számít. Figyelmeztetett: ha Tarlós nem lép, százezres bringás tüntetés söpörheti el a terveket.

A „biciklis feudalizmus” vége

Volt azért autóspárti megszólalás is szerdán: a kormánypárti Magyar Idők közölte Szikszai Péter publicisztikáját, amelyben Tarlós és az autósok pártjára állt. Stroke-ot kapó sofőrökről és Halott Pénzt bömböltető, bukósisak nélküli szociológushallgatókról is írt, valamint arról, hogy Tarlós nem a hetvenes évekbe repíti vissza Budapestet. „Ami most készül, azt úgy hívják, hogy a józan ész diktálta rend” – szögezte le.

A Vs.hu-t pedig a Fővárosi Önkormányzat „kerékpárosok gátlástalan terrorját” emlegető közleménye ihlette meg. Utánanéztek, hogy az elmúlt évszázadban milyen biciklis bűncselekményekről adott hírt a Magyar Távirati Iroda. Bringás gázolások, furkósbotokkal verekedő kerékpárosok, autók közt cikázó kétkerezők és „fegyelmezetlen gyalogjárók” bukkantak fel Budapestről, de külföldi bűnesetekről, valamint egy 1938-as párizsi ügyről is előkerültek híradások az archívumból.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »