Egyre több jel utal rá, hogy az orlandói mészáros maga is buzi volt

Egyre zavarosabb, hogy mi motiválhatta az orlandói mészárost, Omar Mateent, aki vasárnap hajnalban legalább 49 embert gyilkolt meg Orlando legnépszerűbb melegbárjában, a Pulse-ban. Mateen a mészárlás közepette telefonon közölte a rendőrséggel, hogy ISIS-es, de más bizonyíték nem utal rá, hogy bármilyen kapcsolatban állt volna a terrorszervezettel. Apja, a tévéműsorában a tálibokat támogató Mir Seddique szerint fiát két csókolózó férfi látványa dűhíthette fel.

Magyar Menedék - Badiny

Ugyanakkor az már a mészárlás másnapján kiderült, hogy Mateennak korábban volt kapcsolata melegekkel, és semmi jelét nem mutatta gyűlöletnek. Egy középiskolai barátja, akivel a gimi után egymás szomszédjában dolgoztak, például szabadidejében Drag Queenként lépett fel, Mateen legalább egyszer élőben is látta. Emellett remekül érezte magát a barát, Samuel King munkahelyén, egy olyan étteremben, amiről köztudott volt, hogy a személyzetben sok a meleg.

A legújabb hírek szerint viszont az sem zárható ki, hogy maga Mateen is meleg volt. Egykori neje, Sitora Yusifiy szerint “voltak meleg tendenciái”, egy neve elhallgatását kérő volt osztálytársa szerint pedig valójában rejtőzködő homoszexuális lehetett. A volt osztálytárs szerint Mateen randizni próbált vele. “Elmentünk pár melegbárba, de én akkor még nem vállaltam a másságomat, ezért visszautasítottam” – mondta. Szerinte Mateen elzárkózó meleg volt, emiatt elég furán is viselkedett, ami miatt magányos is volt az iskolában. “Csak be akart illeszkedni, de senki se kedvelte” – mesélte.

Közben az is kiderült, hogy Mateen rendszeres vendég volt a Pulse-ban, ahol aztán vasárnap lemészárolt ötven embert. A bárban Kristina néven fellépő Chris Callen például arcról felismerte. “Ez ugyanaz a fickó. Legalább három éve jár ide” – mondta. Egy másik rendszeres fellépő, Ty Smith is felismerte, elmondása szerint Mateent többször vezették ki részegen a klubból.

“Nagyon-nagyon be szokott rúgni. Otthon, a neje vagy a családja körében nem ihatott. Az apja nagyon szigorú volt, erre sokat is panaszkodott” – mesélte Smith a Canadian Pressnek.

Ugyanakkor Smith és Callen is megjegyezte, hogy egy ideje már nem álltak szóba Mateennal, aki egyszer késsel fenyegette őket, mert valaki viccelni mert a vallásával. Smith szerint Mateen gyakran agresszívre itta magát a Pulse-ban.

Az MSNBC értesülései szerint Mateen egy meleg ismerkedőappon is regisztrálva volt, ezt két forrás is megerősítette riporterüknek, Chris Hayesnek. A két férfi, akik állításuk szerint üzeneteket is kaptak Mateentól az appon, kedd este szólalnak majd meg az MSNBC műsorában.

4!


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »