Egyre fogy a levegő Spéder körül

Szigorúbb ellenőrzés alá vonják a takarékszövetkezeti szektort, és korlátozzák a TakarékBank hatáskörét – jelentette be tegnap Orbán Viktor miniszterelnök.

Úgy tűnik, nem menthetik meg a takarékszövetkezetek a Spéder Zoltán vállalkozó többségi tulajdonában lévő, veszteséges FHB bankot. Orbán Viktor miniszterelnök tegnap közzétett levelében elismerte, szükség van arra, hogy a szintén a Spéder-érdekeltségek közé sorolt TakarékBank ernyője alatt működő takarékszövetkezeti rendszert erőteljesebben ellenőrizzék, illetve hogy – a Magyar Bankszövetség kívánalmaival egyetértve – valóban versenysemleges legyen a magyar bankrendszer.

Jött a miniszterelnöki válasz

Az ügy előzménye, hogy a múlt héten Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke és Patai Mihály bankszövetségi elnök egyaránt levélben kritizálta a takarékszövetkezeti rendszert. Erre válaszolt most a miniszterelnök. A takarékszövetkezetek ugyanis arra készültek, hogy miután egy ízben egy erősen vitatott hátterű részvényvásárlással már segítettek az FHB bankon, másodszor is a megroggyant pénzintézet segítségére siessenek hasonló módon.

Orbán Viktor közlése szerint a magyar kormány törvényjavaslatot nyújtott be, amely a teljes takarékszövetkezeti rendszert a bankfelügyelet ellenőrzése alá rendeli, és megadja a bankfelügyelet számára azokat a jogosítványokat, amelyek garantálják a takarékszövetkezetek biztonságos, jogszerű és átlátható működését.

A miniszterelnök arra is ígéretet tett, hogy a takarékszövetkezeti elnök által vélelmezett összefonódásokat felderítik. Egyúttal azt is jelezte, hogy – miután a kormány egyértelműen ellenzi, hogy a takarékszövetkezetek további FHB-részvényeket vegyenek – megteszik a részvényvásárlás megakadályozásához szükséges lépéseket. Az ígért változtatásokat tartalmazó törvényjavaslat tegnap meg is jelent az Országgyűlés honlapján, és a Magyar Nemzeti Bank is üdvözölte a lépést.

A Lokál és a Pesti Srácok is nekiment Spédernek

Hogy Spéder Zoltán körül valóban fogy a levegő, azt jól mutatja, hogy a kormányfő tanácsadója, Habony Árpád által alapított Lokál című lap és a szintén kormányközeli Pesti Srácok portál is nagy vehemenciával támadja az egykor Fidesz-közelinek tartott bankárt. Az előbbi „Mit akar Spéder a pénzünkkel?” című írásában részletesen elemzi, hogyan került a takarékok közelébe, és vásárolta be magát a takarékok központi bankjába, a TakarékBankba az FHB, és miként szeretné a bank veszteségeit FHB-részvények vásárlásán keresztül a takarékszövetkezetek, azaz a tagság nyakában varrni. Az utóbbi pedig a Magyar Postával kötött FHB-szerződésekről közöl feltételezéseket, és ostorozza a Magyar Posta vezetését, hogy nem árul el részleteket a Spéder-féle bankcsoporttal kötött, a pénzszállításról szóló szerződésekről, illetve az abban foglaltak hátteréről. Arra mindenesetre fény derül, hogy azért kötöttek üzletet, mert Spédernél jobbat senki nem tud ajánlani, illetve mert 2013-ban az állam törvényben jelölte ki az utat a bankárral való együttműködésre.

A takarékszövetkezeti integráció által kitűzött célokat az elmúlt három évben az integráció és vezető szervei maradéktalanul teljesítették – hangsúlyozta közleményében a TakarékBank Zrt. Hozzátették: a szektor központi bankjaként jó hírnevük védelme érdekében jogi lépéseket tesznek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 07.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »